Amikor Varga Mihály helyretette Matolcsyt

Ez történt a gazdaságban az év 9. hetében

2013.03.02. 16:16
A héten bizonyossá vált, ami várható volt: Matolcsy György mehet a jegybank élére, Varga Mihály veheti át a gazdasági minisztérium vezetését. Konzervatív Matolcsyt várnak, Vargát pedig egy hatalmas költségvetési lyuk köszöntheti, a távozó Simorba pedig mégsem tudtak túl nagyot rúgni. Emellett kiderült, hogy a Közgép bármikor képes tendert nyerni, Magyarországnak pedig alig van aranya.

A hét legfontosabb eseménye mindenképp az, hogy kiderült: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter váltja a kamatvágással leköszönő Simor Andrást a Magyar Nemzeti Bank élén (Simort az utolsó hetén még egy bizottsági meghallgatáson próbálták kínos helyzetbe hozni, ám ez nem sikerült, még a bizottság jobbikos költségvetési elnöke is a védelmére kelt). Orbán Viktor péntek reggeli szokásos rádióinterjújában jelentette be a döntést, amivel több hónapos találgatásokat zárt le (az Index már novemberben írt arról, hogy minden bizonnyal Matolcsy lesz az új jegybankelnök).

Szinte mindenki biztos volt abban, hogy végül Matolcsy lesz a befutó, de még a Fideszen belül is azt mondták, harminc százalék az esély, hogy Orbán valami váratlant lép.

A miniszter már a döntés bejelentése előtt, csütörtök délután úgy nyilatkozott, mintha jegybankelnök lenne, de a csütörtöki Heti Válaszban megjelent írásában is saját eddigi teljesítményét értékelte. Elemzők szerint viszont sokkal konzervatívabb jegybankelnök lesz, mint amilyen gazdasági miniszternek volt.

Több Matolcsy, kevesebb Matolcsy

Az elemzők sokkal kevesebb unortodoxiát és visszafogottabb szerepléseket várnak Matolcsytól. A piac annyira beárazta Matolcsy jegybankelnökségét, hogy nem is reagált semmit a végleges döntésre. Simor két alelnökének még van valamennyi ideje a jegybankban, harmadik alelnöknek Balog Ádámot, az NGM adóügyi államtitkárát tette meg Matolcsy. Helyette Réczei Géza, a PwC adómenedzsere érkezett a minisztériumba.

Matolcsy helyére pedig Varga Mihály, az eddigi hiteltárgyalásokért felelős tárca – és mostanában munka – nélküli miniszter érkezett. Varga egyszer már váltott olyan minisztert, aki a jegybankért hagyta ott a helyét. Varga a meghallgatásán elismerte, hogy a múlt negyedév siralmas volt, de azt mondta, hogy nincs szükség kiigazításra, aminek némileg ellentmond, hogy Brüsszel szerint egy többszázmilliós lyuk tátong a kasszában (ráadásul egyébként is újra módosítják a költségvetést, igaz, ismét csak az E.On-vásárlás miatt). Varga Mihály egyébként a hétfői nappal lemond az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszteri posztjáról, ami egyébként is meglehetősen tartalmatlanná vált az utóbbi időben.

A Közgép jobban örülhet

A nemzeti banknál persze nem ezért kígyóztak hosszú sorok. A héten lehetett utoljára beváltani az egy- és kétforintosokat. Közben az is kiderült, mekkora színesfémkészlethez jut majd hozzá Matolcsy. A helyzet nem annyira jó, Magyarország összes aranya elférne egy Suzuki csomagterében.

Matolcsynál nagyobbat nyert viszont a Közgép, ráadásul folyamatosan. Egy tanulmány szerint ugyanis kevés olyan cég van, ami minden kormányzati ciklusban szétnyeri magát a közbeszerzéseked, de a Közgép pont ilyen.

Hova mennek a magyarok

Régóta megy a vita arról, hogy pontosan mekkora, vagy van-e egyáltalán magyar exodus. A kivándorlási paráról eddig kevesen szedték össze a valódi adatokat, de annyi most kiderült, hogy a helyzetet Matolcsy György sem pontosan látja.

Az unióval eközben tovább folynak harcaink. Újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat, mert a kormány pénzt nyomott a Péti Nitrogénművekbe. Egy per viszont le is zárult, ugyanis az Európai Bíróság elítélte Magyarországot a vasúti pályahasználaton belüli monopolhelyzet miatt. Ráadásul még a Mal felszámolását is elrendelték.

   8. heti záró  9. heti záró
 BUX 18 867 18 846
 OTP 4 720 4 720
 Mol 17 750 17 250
 Richter 34 750 34 800
 Magyar Telekom 387 411

Nyugaton sem minden papsajt. Az Egyesült Államokban életbe lépett a fiscal cliff nevű megszorítócsomag néhány eleme, ami dollártízmilliárdokkal vágta meg az amerikai költségvetést. Ezt különösen Obama utálja. Viszont az egyik legnagyobb amerikai cégnek, az Apple-nek annyi pénze van, hogy simán megvehetné Magyarországot.