Matolcsy nagyobb hatalmat adott magának

2013.03.04. 10:28 Módosítva: 2013.03.04. 10:31
Matolcsy György a részvényes magyar állam képviseletébe a gazdasági miniszterségének utolsó napjaiban módosította a Magyar Nemzeti Bank alapító okiratát. A március 4-től életbe lépett módosítások az új elnök szerepét erősítik az alelnökökkel szemben. Ezek szerint a jegybankelnök dönt a munkavállalók felvételéről, felmentéséről és javadalmazásáról. A dokumentumból kiderül továbbá, hogy egy új pozíció jön létre a jegybankban, főigazgatói poszt.

A február 28-i dátummal módosított alapító okirat szerint „az elnök munkáltatói jogokat – kivéve az alelnökök kinevezésével, illetve felmentésével és javadalmazásuk megállapításával jogkört – gyakorol az alelnökök, főigazgató és az ügyvezető igazgatók, valamint a közvetlen irányítása alatt álló munkavállalók és a közvetlen irányítása alatt álló szervezeti egységek munkavállalói felett”.

Az elnök gyakorolja a fentebb nem felsorolt munkavállalók felett a munkaviszony létesítésének, a munkaviszony megszüntetésének, javadalmazás megállapításának jogát, mely munkáltatói jogok gyakorlását a főigazgató delegálhatja – áll a dokumentumban.

Változás továbbá az is a korábbiakhoz képest, hogy létrejön a főigazgató poszt a jegybankban, és az MNB alelnökei kizárólag a főigazgatóval együttesen gyakorolhatnak képviseleti jogot.

Az MNB-nek jelenleg három alelnöke van, kettejüket még 2007-ben nevezték ki. Közülük Karvalitsd Ferencnek május végéig, Király Júliának július elejéig szól a mandátuma (a harmadik alelnököt már Matolcsy viszi magával, Balog Ádám korábbi NGM-es adóügyi helyettes államtitkár költözik vele az új hivatalába is). Az alapító okirat módosításával Matolcsy célja az lehetett, hogy még az előző jegybanki vezetéshez kötődő Király és Karvalits pozícióit gyengítse.

Az origo a hétvégén azt írta saját értesüléseire hivatkozva, hogy Wiedermann Helgának, az NGM kabinetfőnökének van a legnagyobb esélye a főigazgatói pozíció elfoglalására. A minisztérium cáfolta a portál értesülését, de a lap információi szerint Wiedermann már rákerült az MNB levelezőlistájára.