Négy forinttal drágább euró Matolcsy nulladik munkanapján

2013.03.04. 19:06 Módosítva: 2013.03.04. 19:24

Pocsékul kezdődött a hét és az Áder János által hétfőn MNB-elnökké kinevezett Matolcsy György jegybankelnöksége a forintpiacon. A napot 294,6 forinton kezdő euró a kora esti órákban 298,5 forintnál járt, ami 1,3 százalékos napon belül gyengülésnek felel meg; este hét előtt néhány perccel eladási oldalon már 298,7 forint fölötti ajánlatok voltak.

A dollárral és a svájci frankkal szemben szintén intenzíven gyengült a forint. Sőt, a dollárral szemben féléves mélypontra esett: a reggel még 226,2 forintos árfolyam kora este már 230 forinthoz közelített, 229,7 forint fölött volt. Ez 1,6 százalékos gyengülést jelent. A frank 240,12 forintról 243,8 forintra drágult, ami 1,5 százalékos forintleértékelődésnek számít.

A forint gyengülésénk részben nemzetközi, részben hazai okai vannak, de utóbbiak az erősebbek. Ez utóbbit egyértelműen jelzi, hogy a forint a térségi devizáktól elszakadva gyengült – az ugyanis lényegében stagnáltak hétfőn az euróval szemben.

Itthonról részben Matolcsy jegybankelnöki tevékenysége gyengíti a pénzünket, holott a volt nemzetgazdasági miniszternek még csak a nulladik munkanapján van túl. Kiderült, hogy Matolcsy a monetáris tanács új külsős tagjának volt államtitkárát, Pleschinger Gyulát jelöli. Az is napvilágot látott: Matolcsy még miniszterként úgy írta át az MNB szabályzatát, hogy a jegybankelnöki hivatalba lépése napjától érvényes változások erősítsék az elnöki jogkört; a befektetők emiatt attól félnek, hogy erős hatalomátvétel kezdődik a jegybankban, ami piaci szempontból igencsak nyugtalanító.

A piaci hangulatnak az sem tett jót, hogy hétfőn ismét felmerült egy újabb, a devizahiteleseket célzó mentőcsomag kidolgozása. Orbán Viktor a parlamentben arról beszélt ugyanis: a magyar kormány folytatja azt a politikáját, hogy segítse a devizában eladósodott családokat, ezen belül „a kormány első helyen a deviza jelzáloghitelekkel” fog foglalkozni a miniszterelnöki bejelentés szerint.

Persze a nemzetközi hírek is kedvezőtlenek: a kínai tõzsde két és fél éve a legnagyobb esést szenvedte el ma egy jelentõs ingatlanpiaci szigorítás miatt, míg Európában a hétvégi portugáliai több tízezres tüntetések okozhatnak aggodalmakat – írta korábban a Portfolio.hu. Kondrát Zsolt, az MKB elemzője délelőtti hírlevelében ezek mellett azt emelte ki, hogy az elhúzódó olasz belpolitikai válság is kedvezőtlen hatású. Napközben ezt erősítette meg az a hír, hogy az olasz választásokon legnagyobb párttá vált Ötcsillag Mozgalom vezetõje, Beppe Grillo felvetette, hogy internetes szavazással döntsenek az olaszok az eurótagságról.