E-útdíj: a Kürt Zrt.-vel egyeztet a kormány?

2013.03.05. 06:48

A Kürt Zrt.-vel tárgyal a kormányzat a megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedő rendszer kiépítéséről – értesült a Népszava piaci forrásokból. A lap keddi számában arról ír, úgy tudják, hogy a projektben a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) jelentős szerepet tölt majd be.

Az elemzők egyre kevésbé tartják valószínűnek, hogy júliusra kiépül a tervezett 6300 kilométer pályahosszon a használatarányos díjfizetést a teherautósok számára lehetővé tevő járműkövető hálózat. Így a kormányzat által a második félévre tervezett 75 milliárd forintos útdíjbevétel beszedése is erősen kérdéses – olvasható a Népszava keddi számában.

A tavalyi e-útdíjtendert nettó 35 milliárdos ajánlatával a Getronics Kft. nyerte, mely idén alvállalkozóinak megzsarolására hivatkozva visszalépett az üzlettől. A Népszava szakértői szakértők szerint a Fidesz-kormány azért döntött a minősített, azaz a nyilvánosság kizárását is lehetővé tévő beszerzés mellett, hogy ne kelljen elszámolnia a forgalomfigyelő rendszer kiépítésére elköltendő több tíz milliárd forinttal, és pályáztatás nélkül adhassa ki a különböző megbízásokat a kormányközeli vállalkozóknak.