Feketelistára került a forint

2013.03.25. 07:08
Hiába gyengült jelentősen a forint az elmúlt egy hónapban, a szakértők szerint tovább eshet az árfolyama, és a magyar gazdaság kilátásai tovább romlottak − derül ki a ZEW és az Erste közös felméréséből.

Jelentősen gyengült a forint árfolyama az elmúlt egy hónapban, ennek ellenére nem érzik úgy a szakértők, hogy eljött volna az ideje a vásárlásnak − derül ki a német ZEW intézet és az Erste Bank hetvenhárom, a régiónkkal foglalkozó pénzügyi szakértő megkérdezésével készített felméréséből.

A szakértők nettó 20 százaléka vár további forintgyengülést a következő fél évben, ez 10 százalékponttal rosszabb érték az egy hónappal korábban mértnél – írja a Napi Gazdaság. Ez azt jelenti, hogy most már 20 százalékkal többen vannak, akik rosszabb forintra számítanak, mint akik erősödést jósoltak, míg egy hónapja csak 10 százalék volt a különbségük.

Ezzel változatlanul a forint az egyetlen olyan régiós deviza, amellyel kapcsolatban negatív a befektetői hangulat, az összes többi esetében az euróval szembeni felértékelődésre számítanak a szakemberek. A forinttal kapcsolatos rossz hangulat viszont nem ragadt rá a magyar részvénypiacra, februárról márciusra javul a magyar tőzsde kilátásainak megítélése.

A válaszadók 54,2 százaléka szerint emelkedni fog a BUX index a következő fél évben. Ez ugyan 3 százalékponttal alacsonyabb érték a februárban mértnél, azonban eközben a magyar index esését várók aránya is csökkent, 25-ről 20,8 százalékra. Ezzel a felmérés úgynevezett bull/bear hányadosa 2,6-re emelkedett 2,2-ről − ez átlagos értéknek tekinthető −, de jobb hangulatot tükröz, mint ami az elmúlt év második félévére jellemző volt (ugyanakkor messze elmarad a januári, szélsőségesen magas 5 feletti értéktől).

A magyar gazdaság teljesítményének egyre látványosabb leszakadása a régióétól, illetve az eurózónáétól a szakértők szerint tartós maradhat. A jelenlegi gazdasági helyzetet a válaszadók nettó 71,5 százaléka mondta rossznak, ezzel Magyarország messze a legrosszabb pontszámot kapta; ez már hosszú hónapok óta így van.

Ami az elmúlt hónapokban aggasztó tendencia, hogy a kilátások tekintetében is egyre borúlátóbbak a szakértők, csak nettó 11,2 százalékuk gondolja úgy, hogy a jövőben javulás várható. Ez 14,5 százalékponttal alacsonyabb érték a februárban mértnél, s a vizsgált országok közül a legrosszabb kilátásokat jelenti. Eközben tovább folytatódhat a hozamgörbe meredekebbé válása a befektetők szerint.

A hosszabb lejáratú forintkamatok nettó 45,8 százalékuk szerint emelkedni fognak féléves távlatban, míg a rövidebb kamatok − köszönhetően az MNB sorozatos kamatcsökkentéseinek − nettó 54 százalékuk szerint csökkenni fognak. Megjegyzendő, hogy a rövid és a hosszú hozamokkal kapcsolatos várakozások közötti divergencia nem forintspecifikus jelenség, szinte a régió összes országára jellemző, azonban a két időtávval kapcsolatos várakozásokban az eltérés nagysága a forintkamatok esetében a legnagyobb.