Áron
-4 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Ötvenezret ad az állam a pénztárgépcseréhez

2013.03.28. 11:30 Módosítva: 2013.03.28. 12:30

Ötvenezer forint támogatást ad az állam a pénztárgépek cseréjéhez az arra jogosult vállalkozóknak - jelentette be a kormány szerdai döntését a nemzetgazdasági miniszter.

A pénztárgépek NAV-hoz való bekötésének folyamatában újabb kormánydöntés született szerdán arról, hogy az érintett vállalkozói kör számára kompenzációt biztosít a kabinet az online összeköttetés megvalósításához. Ez történhet úgy, hogy a meglévő pénztárgépeket egészítik ki egy olyan technikai eszközzel, amely lehetővé teszi az adóhatóság online rendszerébe való bekötést, vagy egy régi pénztárgép esetén jelentheti azt, hogy új pénztárgépet szerez be a vállalkozó - tette hozzá a miniszter.

Elmondta: az érintett vállalkozók, vállalkozások száma eléri a 180 ezret, ezek részben a társasági adó alá eső és eva szerint adózó vállalkozások, illetve egyéni vállalkozók is vannak.

500 milliós árbevétel alatt

Varga Mihály elmondta, hogy a kompenzációt azok a vállalkozások, illetve egyéni vállalkozók kaphatják, amelyeknek az éves árbevétele nem ér el az 500 millió forintot, ezek a vállalkozók egyúttal nem rendelkezhetnek adótartozással, és nem állhatnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmazhatnak feketén dolgozókat. A kormány arról is határozott, hogy az adózó vállalkozók esetében csak meghatározott számú pénztárgép cseréjét, maximum 5 pénztárgép bekötését támogatja a kormány.

Már volt róla szó

Korábban Balog Ádám, még NGM államtitkárként belengette, hogy összességében akár tízmilliárd forinttal is segítheti az állam a pénztárgépek cseréjét, korszerűsítését.

Balog Ádám szerint az elektronikus pénztárgéprendszer nagyban hozzájárulhat az évi 1000-1500 milliárd forintnyi adót elnyelő hazai szürke- és feketeszféra zsugorításához.

A miniszter elmondta: a támogatás igénylése úgy történik, hogy a vállalkozó kitölt egy egyszerű adatlapot, amiben a NAV felé jelzi, hogy a pénztárgépet kell cserélnie, és ehhez kéri az ötvenezer forintos támogatást. A NAV megvizsgálja az adatlapot, és kiad erről egy igazolást a vállalkozónak, ami egy kódszámot tartalmaz majd. Ezzel az igazolással a vállalkozó felkeresi a pénztárgépet értékesítő céget, és az igazolással vásárolja meg az új gépet, természetesen a gép ára és az igazoláson lévő összeg közötti különbséget kifizeti, és ezután a kereskedőnek kell majd valójában a támogatás folyósításáért a NAV-hoz fordulnia. A NAV megnézi, hogy a kódszámmal volt-e már eladás, és ha nem volt, akkor a NAV kiutalja a kereskedőnek támogatási összeget.

Október végéig lehet jelentkezni

Varga Mihály elmondta: ilyen igényekkel október 31-ig lehet a NAV-hoz fordulni, és november 15-ig lehet majd a támogatási igényeket igénybe venni. A kormány azt szeretné, ha nagyjából a nyár folyamán megtörténne az átállás - tette hozzá.

A miniszter megemlített azt is, hogy a vállalkozó vagy egy szakszervizhez, vagy egy műszerészhez fordul, és átállítja a pénztárgépét, vagy a NAV központi rendszerén egy online technikai támogatással tudja majd a pénztárgépét üzembe helyezni.