Cséfalvay: Ha Brüsszelben csak a számokat nézik

2013.04.03. 08:30

"Amennyiben Brüsszelben csak a számokat nézik", akkor Magyarországnak az idén ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, mondta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságstratégiáért felelős államtitkára szerdán az M1 Ma reggel című műsorában.

Cséfalvay Zoltán elmondta, a kormányzati szektor hiánya az Európai Unió túlzottdeficit-eljárásban figyelembe vett módszertana szerint 566,7 milliárd forint, azaz a bruttó hazai termék 2 százaléka volt 2012-ben. Magyarországnak azt is be kell mutatnia, hogyan tudja tartósan 3 százalék alatt tartani a hiányt - mondta az államtitkár, hozzátéve, hogy az Európai Bizottság 2013-ra 3,4 százalékos deficitet vár Magyarországon, szemben a kormány 2,7 százalékos előrejelzésével.

Cséfalvay Zoltán jelezte: a különbség abból adódik, hogy a kormány az idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,9 százalékos növekedéssel számol, míg a bizottság ennél alacsonyabb bővülést, és így kisebb bevételt vár.

Vitapontként említette az államtitkár az elektronikus útdíjból, valamint a pénztárgépek adóhivatalhoz való bekötéséből származó bevételeket is. Az államtitkár úgy vélte, a kormány már mindkettőnél megtette a szükséges lépéseket, így a bizottság által említett kockázatok kezelhetők. Szerinte az utóbbi két és fél évben lezajlott reformsorozat elhozza azt a stabilizációt és konszolidációt, ami segíti a befektetéseket.