Aladár, Álmos
-1 °C
1 °C

Senkinek nem kellenek a Malév üdülői

2013.04.03. 07:43

Nem kelendőek a felszámolás alatt lévő Malév megmaradt vagyonelemei. A követelések behajtása viszont jobb a vártnál, ebből akár 1,5-2 milliárd forint is befolyhat a felszámolóhoz. A magyar légitársaság 170-180 milliárdos tartozással ment csődbe, írta a Napi Gazdaság.

Azok a folyamatban lévő peres ügyek, amelyekben a Malév Zrt. f. a. az alperes, elméletileg elhúzhatják a társaság felszámolását. A folyamatnak − bírói döntés alapján − 2013. augusztus végéig kell befejeződnie és ezt a határidőt szeretnék tartani − tudtuk meg Jakab Iréntől, Varga Jenő - a kormány által stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánított - Malév felszámolóbiztosának munkatársától. A felszámolás 2012. február 14-én indult el, az eljárás a stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalatokra vonatkozó szabályok szerint folyik. A légitársaság 170-180 milliárd forinttal tartozik hitelezőinek, a legnagyobb összeggel (csaknem nyolcvanmilliárddal) az államnak, míg az orosz Vnyesekonombank több mint harmincmilliárdra tart igényt. A sorban szerepel az ILFC lízingcég is, valamint az SAS, amelytől szintén gépeket bérelt a Malév.

A Malév Zrt. f. a.-val szembeni állami, mintegy 79 milliárd forintnyi követelés az Európai Bizottság határozatán alapuló, kamatos kamattal növelt hitelezői igényen túl a vizsgált időszak után nyújtott tulajdonosi kölcsönből származó 9,2 milliárd forint tőkekövetelést is tartalmazza − válaszolta a lap kérdésére a nemzeti fejlesztési tárca. Az érintett tételek jórészt már korábban megjelentek a költségvetésben. A fennmaradó követelés várható leírása így nem lehet hatással a büdzsére, az nem növeli az adósságot és az éves hiányt sem.

Az egykori dolgozók közül is sokan várják elmaradt pénzüket, többen már pert is indítottak, a pilóták ennek keretében további 1,5 milliárd forintot követelnek. A felszámoló tavaly márciusban kifizette a dolgozók februári bérét, azt követően pedig a bérgarancia-alapból volt kifizetés. A volt malévosok összes elismert járandósága − járulékokkal együtt − mintegy 9,7 milliárd forint, míg ők ennél jóval többet, 12,1 milliárd forintot követelnek.

A felszámoló úgy becsüli, hogy a dolgozói követelések és a felszámolás költségével együtt körülbelül 12 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy az úgynevezett A kategóriás első körös követeléseknek eleget tudjanak tenni, azonban ezt sem tudják száz százalékig előteremteni. Várhatóan 3-3,5 milliárd forint folyhat be a Malév eszközeinek értékesítéséből és a követelések behajtásából. Nehezíti a felszámoló helyzetét, hogy alig mutatkozik érdeklődés a már számos alkalommal meghirdetett eszközökre.

Eddig senkinek sem kellett a Malév két balatonlellei üdülője, nem kapkodtak a meghirdetett árakon az informatikai eszközök és a cég bútorai iránt sem és nem volt érdeklődés a cateringkocsikra és a konténerekre sem. A követelések behajtása viszont jobb a vártnál, e forrásból akár 1,5-2 milliárd forint is származhat. A behajtás sikere nagyrészt azon egykori − pénzügyi, számviteli, értékesítési és jogi területeken dolgozó − malévosoknak köszönhető, akiket a felszámoló átvett a cégtől, hisz ők ismerik a legjobban a Malév bonyolult nemzetközi elszámolási rendszereit − hangsúlyozta Jakab.