Eltűnt a magyar cégek fele

2013.04.04. 11:06

Több mint 176 ezer gazdálkodó szervezet nem élte túl az elmúlt öt év megpróbáltatásait, és a válság neheze még hátravan – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. A cégnyilvántartás adatai szerint a 2008-ban még működő vállalatok 35 százaléka tűnt el hivatalosan is süllyesztőben, és ezenfelül további 15 százalékra becsülhető azon vállalkozások aránya, amelyek alvó állapotban vannak.

„A válság előtt létező cégek fele mára kikerült a gazdasági vérkeringésből, és a maradék ötven százaléknak is komoly problémákkal kell szembenéznie” – mondja Tóth Tamás, a követeléskezelők szövetsége tagszervezetének, az Opten Kft.-nek ügyvezető igazgatója.

A gazdasági helyzet különböző mértékű terheket ró az egyes ágazatkora. Az építőipar, a fuvarozás, az élelmiszer-feldolgozás különösen nehéz helyzetben van, míg a kevésbé tőkeigényes, szellemei tevékenységre alapuló szektorok még sikeresnek is mondhatók. Elképesztő különbségek vannak azonban szektorokon belül is: a cégek egy kis része sikeresen veszi az akadályokat, mások ellehetetlenülnek, olvasható a közleményben.

A fennmaradáshoz nemcsak rugalmasság és jó stratégiai döntések kellenek, elengedhetetlen az is, hogy a cégek jól válasszák meg, kivel működnek együtt, meglevő partnereiket pedig folyamatosan monitorozzák. A mai forráshiányos helyzetben egy-egy rossz partner, üzlet, kifizetetlen vagy késve fizetett számla nagyon könnyen elviheti az egész éves eredményt. A bedőlt cégek pedig láncreakciószerűen húzzák magukkal az óvatlan partnereket. A kereskedelmi hitelkeretet vagy halasztott fizetést igénylő vevők megfelelő kiválasztása nagymértékben növeli a tőkearányos jövedelmezőséget, ami manapság komoly előnyt jelent a forráshiányos piacon, vélekedik a cégjogi szakember.