Nyerünk is, veszítünk is a rossz időn

2013.04.04. 07:43
Ellentmondásos hatással van az amerikai és az európai gazdaságra a kivételesen fagyos időjárás: egyes iparágak − leginkább az energiaszektor − nyernek a rossz időn, míg mások, élükön az építőiparral és a mezőgazdasággal, buknak. A tőzsdék így is, úgy is jól járnak.

Az európai energiaipar jól járt a tavasz első hónapjának téli időjárásával: a szokásosnál nagyobb fűtési igény és a földgázkészletek zsugorodása csúcsra lökte a tőzsdei gázárakat és ezzel a szolgáltatók részvényeinek értékét. Az első negyedévben 23 százalékkal ugrottak meg az árak az egy évvel korábbihoz képest, miután 17 százalékkal nőtt a fogyasztás − idézett a MarketWatch elemzői becsléseket.

A norvég Statoil részvényei 0,6 százalékkal, a Shell papírjai 0,25 százalékkal drágultak csak tegnap. A szakértők egy része emelte a cégek negyedéves profitjára adott prognózisát. Ezzel egyidejűleg az USA-ban a kedvező időjárási előrejelzések miatt mérséklődtek a földgáz határidős jegyzései. A gáz ára 1,2 százalékkal gyengült arra a prognózisra, hogy a fagyot a hét végétől az évszaknak megfelelőnél melegebb idő váltja fel - írja a Napi Gazdaság.

Lassuló infláció

Az eurózóna tegnap nyilvánosságra hozott inflációs adatában legfeljebb közvetve tükröződhetett a rendkívüli hideg gazdasági hatása: a pénzromlás üteme a vártnál lassabban, a februári 1,8 százalékról csupán 1,7 százalékra mérséklődött. A Bloombergnek nyilatkozó elemzők 1,6 százalékot jósoltak.

Az energia 1,7 százalékkal lett drágább, miután februárban 3,9 százalékkal haladta meg a 2012. februári szintet. Az élelmiszerek és a dohányáruk 2,7, a szolgáltatások 1,9 százalékkal drágultak − az utóbbiak árindexe februárban 1,5 százalék volt.

Az eurózónán kívüli Nagy-Britanniában a kiskereskedők szakmai szövetségének számítása szerint 1,4 százalékkal nőttek a bolti árak − a font gyengülése kezdi éreztetni hatását az importárakon, ami eltakarja az időjárás hatását. Az építőipar viszont nagyon megszenvedi az 1962 óta nem tapasztalt hideghullámot. A brit gazdaságnak naponta 473 millió fontba (558 millió euró) kerülhet a rossz idő − idézett becsléseket a Telegraph.

Ezen az sem változtat, hogy az emberek az utazásszervezőknél mind a következő hetekre, mind a nyári szezonra egyre több meleg éghajlatú országba szóló utat foglalnak le.

Drágul a búza

A búza tőzsdei jegyzése a második egymást követő napon növekedett tegnap az USA-ban, miután a befektetők attól tartanak, hogy az elhúzódó tél károsítja az őszi és késlelteti a tavaszi vetést.

A kukorica ára ezzel szemben negyedik napja esett, mivel a bőséges csapadék csökkenti a nyári szárazságok okozta károkkal kapcsolatos aggodalmakat. Ukrajnában az ország közepén és északnyugati részén végigvonuló hóviharok miatt biztosan késnek a tavaszi mezőgazdasági munkálatok, ami főként a korán érő fajták, a tavaszi búza és az árpa termésére lehet hatással.