Matolcsy nem tett le az unortodoxiáról

2013.04.08. 18:46

Úgy fest, Matolcsy György jegybankelnökként sokkal barátságosabb hangot üt meg a bankokkal szemben, mint nemzetgazdasági miniszterként. Legalábbis erre utal, hogy az új jegybankelnök rendszeres párbeszédre hívta a szektor szereplőit, ami azt jelenti, hogy havonta egy-egy reggeli mellett beszélhetik meg a bankokat és a gazdaságot érintő legfontosabb kérdéseket.

Patai Mihály, a bankszövetség elnöke egy hétfői sajtóbeszélgetésen elképzelhetőnek nevezte, hogy a jegybank veszteségcsökkentését úgy oldják meg: adminisztratív eszközökkel olyan tengerentúli pénzintézetek kéthetes kötvényvásárlásait korlátozhatják, melyek csak befektetési céllal hoznak pénzt Magyarországra, de valós hitelkockázatokat nem vállalnak. Elképzelhető, hogy őket kiszorítanák a kéthetes kötvényállományból – ami után az MNB jelenleg 5 százalékos kamatot fizet, és jó nagy veszteséget termel; erről részletek itt.

A nagy találkozás

A jegybankelnök és a banki vezetők közötti első ilyen reggeli hétfőn volt, és a bankszövetség óvatos optimizmusa szerint nem is volt eredménytelen. Matolcsy és szűkebb stábja (a vezető közgazdász Palotai Dániel és az egyik igazgató Nagy Márton, Bártfai-Máger Andrea a monetáris tanács tagja és Balog Ádám alelnök) azt a múlt héten bejelentett programot beszélte át a szektor képviselőivel, amit múlt héten első sajtótájékoztatóján jelentett be az új elnök.

Ennek a lényege, hogy a jegybank olcsóbb hitelekkel és a vállalkozók devizahiteleinek a lecserélésével segítene cégeket (500 milliárdos nagyságrendben) és, szintén a bankok együttműködésével, csökkentené saját veszteségeit – a program részleteiről itt olvashat.

Mindenben partnerek

A bankszövetség elnöke, Patai Mihály elmondta: a beszélgetésre elhívott nyolc banki vezérigazgató minden jegybanki kezdeményezést támogatott. Patai szerint a lépések „nyilván nem fogják megváltani a világot, de minden lépés helyes, ezért a bankok támogatják”. Szerinte „egy felelős vezérigazgató mindent meg fog tenni, hogy részt vehessen egy ilyen programban, mert ez egy konzultációsorozat, amiből senkinek nem érdeke, hogy kimaradjon.”

Patai ezzel arra utalt, hogy a kedvezményes hitellehetőségből az egyes bankokra jutó kvótákat várhatóan akkor fogják a bankok ténylegesen kifolyósítani, ha a program kapcsán a párbeszéd fennmarad.

A bankszövetség alelnöke, Gyuris Dániel szerint a magyar bankok bizonyították ütésállóságukat, a rendszer képes tőkét adni a hitelezésre. Kérdés, hogy a jegybanki ingyenhitel, amit a bankok jelen állás szerint legfeljebb 2 százalékos marzzsal adhatnak tovább, és három hónapig folyósíthatják, mire lesz elég.

A bankok jelezték az MNB-nek, hogy a tényleges növekedésösztönző hitelkihelyezést támogatnák, elsősorban a beruházásokat tervező cégeknek, amelyek valamilyen uniós pénzlehívásban gondolkodnak. Ez nyilván a banki kockázatokat is csökkentené.

A kedvezményes hitelek futamidejéről és a végleges kamatszintről sem született még végleges megállapodás. A gond ugyanis az, hogy jelenleg a bankok 2,5-3 százalékos marzzsal hitelezik a szektor, ezért az MNB javaslata, hogy a kkv-szektor hitelezésén legfeljebb 2 százalékot nyerhetnek, túl alacsony, a valós kockázatokat nem fedi.

Gyuris jelezte: nem fogják feladni az eddigi szigorú és a kockázatokat tükröző kkv-hitelárazást, így elképzelhető, hogy garancaintézetek bevonásával csökkentik a kockázataikat, ennek eredményeként azonban ez a most 2 százalékosnak mondott kamatszint emelkedhet.

A tranzakciós adót hat hónap után értékelik

Kérdésünkre a Bankszövetség alelnöke elmondta, hogy a tranzakciós illeték bevezetésének eredményeit (amit a bankok az ügyfeleik pénzforgalma után vonnak le és fizetnek be az államnak) egyelőre nem értékelik, és a kormány sem teszi ezt. Bár Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter többször is utalt arra az utóbbi időben, hogy az illetékből a vártnál időarányosan kevesebb folyik be a költségvetésbe, az előzetes megállapodás szerint az adómértéket egyelőre nem bírálják felül, erre legkorábban az első hat havi eredmények  után kerülhet sor.

Az ugyanakkor elhangzott, hogy a bankok kivétel nélkül levonják és befizetik ezt az összeget - egyébként elképzelhető, hogy az elcsúszás az államkincstár miatt van.Patai egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: a Matolcsy jegybankelnöki alkalmasságával, szavahihetőségével kapcsolatos kérdésekre nem reagál, de ezeknek a felvetése is ártalmas, és kárt okoz a magyar háztartásoknak.