Nagyot romlott a német üzleti hangulat

2013.04.16. 13:02

Áprilisban a vártnál jóval nagyobb mértékben, 36,3 pontra zuhant a márciusi 48,5 pontról a ZEW üzleti hangulatindexe - közölte kedden a német gazdaságkutató intézet. Elemzők 42 pontra számítottak. Az index öt hónapja először csökkent.

"A gazdasági hangulat romlása összhangban van a vártnál rosszabbul alakuló gazdasági mutatókkal" - mondta Clemens Fuest, a ZEW elnöke. Az amerikai gazdaság fellendülésének erejébe vetett hit megrendülése, a kínai gazdaság lelassulása, és az eurózónát továbbra is fenyegető válság vetette vissza a mutatót - vélik elemzők. Hatása lehetett még a japán jegybank agresszív monetáris könnyítése nyomán megindult jengyengülésnek is.

"Németország abban a szerencsétlen helyzetben van, hogy kivitelének összetétele nagyon hasonló Japánéhoz, és az exportszektor a következő negyedévekben erősebben meg fogja érezni a japán cégek versenyét" - mondta Aline Schuiling, az ABN Amro bank elemzője. Noha a német gazdaság lassú startot vett 2013-ban, a megkérdezett gazdasági szereplők továbbra is reménykednek, hogy a nyár közepén a globális kereslet emelkedése nyomán felgyorsul a növekedés. Ezt mutatja, hogy a jövőbeli várakozásokat tükröző index továbbra is jóval a 23,5 pontos történelmi átlag fölött van. A jelenlegi gazdasági helyzet megítélése azonban erősen romlott, az index 9,2 pontra esett a márciusi 13,6 pontról, noha elemzők azt várták, hogy 14 pontra emelkedik.