Dezső
14 °C
27 °C

Körülzártak egy budai gyárépületet

2013.04.19. 15:46

Vita alakult ki egy budapesti, Szőlőkert utcai ingatlan bérbeadása kapcsán. Az ügyben érintett forrásaink szerint a tulajdonos Morex93 Kft. úgy döntött, hogy eladja az épületet az Outlander Kft. feje fölül, a vevő állítólag a Fővárosi Vízművek Zrt. lehet. A bérlő cégnek azonban állításuk szerint érvényes bérleti szerződése van, az csak 2014 decemberében jár le, nem akarnak kiköltözni.

A tulajdonos így megpróbálja ellehetetleníteni az épületben lévőket, lekapcsolták a vizet és az áramot, embereik körbe vették az épületet. Az Outlander néhány munkatársa azonban benn maradt az ingatlanban, nekik daruval emelik be az élelmiszert és a vizet. A kiakakult helyzet kapcsán megpróbáltuk megszólaltatni az épület tulajdonosait is, akik azonban jelenleg külföldön tartózkodnak, hétfőre ígértek tájékoztatást.