Zoltán
10 °C
21 °C

Statisztikai bakira alapozták a válságkezelést?

2013.04.21. 17:58
Egy friss tanulmányból kiderült: többek között Excel-hibát és tudatosnak tűnő csúsztatásokat is tartalmazott az a tanulmány, ami alapján a kormányok a válság kezdete óta alapozzák a megszorításaikat. A tanulmány alapállítása, hogy a GDP 90 százalékát meghaladó államadósság lassítja a gazdaság növekedését. A hibák ellenére a konszenzus továbbra is az, hogy az államadósság veszélyes.

Kenneth Rogoff és Carmen Reinhart 2010-es tanulmánya szerint, ha egy gazdaság GDP-arányos államadóssága meghaladja a 90 százalékos szintet, az megfojtja a gazdasági növekedést, ráadásul úgy, hogy több évtizedre előre csökkenti a növekedési potenciált. Ez a tétel az utóbbi években közgazdasági közhellyé vált, és több országban a megszorítások elméleti alapja lett. Nem is kell messze mennünk: a magyar kormány egyik deklarált és nagyon fontos célja az államadósság csökkentése, az ezt elméletileg garantáló úgynevezett államadósság-szabályt még az alkotmányba is belevésték.

Az elmélet, illetve az alapjául szolgáló Rogoff-tanulmány most azért került a figyelem középpontjába, mert több kijelentését is megkérdőjelezi a University of Massachusetts kutatóinak szerdán közölt tanulmánya.

A hibák

Thomas Herndon, Michael Ash és Robert Pollin számos hibát találtak harvardi kollégáik 2010-es dolgozatában. Ezek közül a legkínosabb talán az Excel-táblák hibás kódolása volt, ami miatt véletlenszerű adatok maradtak ki a majdnem 200 évet vizsgáló statisztikai mintából.

A Rogoff-tanulmány a második világháború után vizsgálta a fejlett országokat, és a 90 százalékos államadósságot elérő gazdaságok esetében átlagosan évente 0,1 százalékos visszaesést mutatott ki. A most szerdán megjelent elemzés szerint azonban nem hogy visszaesés nem történt, hanem a vizsgált országcsoportnak átlagosan 2,2 százalékkal növekedett a gazdasága.

A kritikus tanulmány szerzői azt is kifogásolták, hogy Reinhart és Rogoff számos fejlett, nagy államadósság mellett is növekvő gazdaságot hagyott ki a vizsgálatból: ezek közül a legkirívóbb eset Új-Zélandé, amely 1946 és 1949 között magas adósságszint mellett ért el évente átlagosan 2,6 százalék körüli növekedést.

A megszorítások és a növekedésösztönzés hívei (akik szerint az adósságszintet nem megszorításokkal, hanem a gazdasági növekedés felpörgetésével kell lenyomni) a válság kezdete óta vívják elméleti csatájukat. A Rogoff-tanulmány megkérdőjeleződése most felkavarhatja az állóvizet.

Nincs csodarecept

"A szerdai tanulmány nem sokban változtat a válságkezelés eszközein, hozzáadott értéke lényegében annyi, hogy a megszorítást pártolók kezében mostantól nem lesz ott egy könnyen érthető 90 százalékos határ, amire mutogatni lehet, de az államadósság és a növekedés közti negatív kapcsolat evidencia marad" - mondta Pápa Levente, közgazdász, az OTP bank devizastratégája.

Pápa szerint a megszorítás egyébként sem minden helyzetben alkalmazható csodarecept, mivel az országok jellegzetességei határozzák meg a lehetőségeket, például, hogy mennyire rugalmas a munkaerőpiac, milyen a devizakitettség, milyen állapotban van az ország bankrendszere, vagy, hogy milyen struktúrájú az ország gazdasága, amely azt is meghatározza, hogy mekkora növekedésre képes.

A közgazdász szerint azok az országok, amelyeknek elegendő növekedési potenciáljuk van, próbálkozhatnak a kormányzat általi növekedésösztönzéssel (ami ugye államadósságot generál), ilyennek számít például az USA, vagy az Egyesült Királyság. Azoknak az országoknak, amelyek ezzel nem rendelkeznek - és az EU déli államai egyelőre ilyennek tűnnek -, maradnak a megszorítások.

Okos válságkezelés kell

A magyar gazdaságpolitika irányítóinak is mintha csak az államadósság csökkentése lebegne a szemük előtt az utóbbi években. Ugyan Magyarország még közel sincs az eddig bűvösnek számító 90 százalékhoz (egy hónappal ezelőtti adat szerint 80,54 százalék az államadósság, ami egyébként emelkedést jelent decemberhez képest), a költségvetés fenntarthatatlansága miatta azonban az elmúlt években számos alkalommal került sor megszorításokra.

Pápa Levente ezzel kapcsolatban azt jegyezte meg, hogy az sem mindegy, hogy egy megszorító program milyen szerkezetű: a kiadási oldalt érintő csomagnak kisebb lehet ugyanis a növekedési áldozata, mint az adóbevételeket átstrukturáló intézkedéseknek - az Orbán-kormány pedig jellemzően az utóbbi megoldásokra építkezett.

Nem először lőttek mellé a közgazdászok

Nem ez az első kínos baki a 2008 óta tartó válság kezelésének elméleti hátterét adó kutatások esetében: az IMF közgazdászai, Olivier Blanchard és Daniel Leigh január elején adtak ki egy elemzést, melyben elismerték, hogy egész egyszerűen elszámolták a megszorítások növekedéscsökkentő hatását. Az IMF kutatói a 2012-ig  végigvitt megszorító csomagokat arra a hitre alapozták, hogy 1 százaléknyi adóemelés, vagy kiadáscsökkentés 0,5 százalékkal csökkenti a GDP-t. Az új eredmények alapján azonban kiderült: a 0,5 százalék valójában 1,3 százalék. Amit pedig nem vettek figyelembe, az volt, hogy a válság hatására a háztartások és a vállalatok tartózkodnak a hitelfelvételről, ami növeli az állami megszorítás növekedést visszavető hatását.

Obama és az EU is elhitte

A Rogoff-tanulmány azért számított hivatkozási alapnak eddig, mert a 2008-as pénzügyi válság során a fejlett országok tömegesen adósodtak el a válságkezeléssel kapcsolatban fellépő többletkiadások miatt (persze sokan már a válság előtt is hatalmas adósságot halmoztak fel). A közgazdászok és a döntéshozók eddig is tudták ugyan, hogy a magas államadósság hosszú távon csökkenti egy gazdaság növekedési potenciálját, azonban a 90 százalékos határ az évek során dogmává érve jelentett fegyvert a megszorítások mellett érvelők kezében.

Számos alkalommal hivatkozott például Oli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért felelős biztosa a mágikus 90 százalékra, amikor az európai pénzügyminisztereket megszorításokra buzdította, de Obama volt pénzügyminisztere, Timothy Geithner is az elmélet támogatói közé tartozott. Az amerikai republikánus Paul Ryan számára pedig egyenesen a költségvetési terveinek elméleti háttereként szolgált az írás a 2012-es kampány során.