Jolán
2 °C
4 °C

Nagy pofont kapott az állam az agyonreklámozott eurókötvénnyel

2013.04.24. 11:32

Hatalmas mértékben csökkent a múlt év végén bevezetett, lakosságinak szánt eurós állampapír, a P€MÁK (Prémium Euró Magyar Államkötvény) befektetőknél lévő mennyisége. Az eurókötvényből az első három hónapban több mint 1,4 milliárd eurónyit tudott eladni a magyar állam, ennek túlnyomó részét – majdnem nyolcvan százalékát – hazai vállalati befektetők vették meg (a gyanú szerint a Mol lehetett az egyik nagy vevő), és húsz százalék alatt volt a lakossági vásárlók aránya (a maradék néhány százalékot külföldi befektetők vásárolták).

Márciusban az Államadósság Kezelő Központ közleménye szerint „veszített kezdeti lendületéből” a P€MÁK értékesítése. Ami a gyakorlatban annyit tett ki, hogy mindössze 25,8 millió eurónyit vettek meg a befektetők, ugyanakkor 472,3 millió eurónyit – tehát az első három hónapban eladott érték nagyjából egyharmadát – vissza kellett vásárolnia az államnak. A visszaváltások után, az új értékesítésekkel együtt 977,7 millió euró értékű most a P€MÁK-állomány.

Az ÁKK közölte: kiemelt célja volt a P€MÁK-kal, hogy „olyan forgalmazási rendszert alakítson ki, amely megfelelő likviditást biztosít az érintett állampapír számára”. Ezért egyfelől a Magyar Államkincstárban folyamatosan visszaváltási árfolyamot jegyez az adósságkezelő, a többi forgalmazó számára pedig visszavásárlási árjegyzési kötelezettséget írt elő. „Amint a márciusi forgalmazási helyzet is alátámasztja, ez a rendszer másodpiaci árjegyzés nélkül is lehetővé teszi a befektetők számára, hogy szükség esetén a futamidő lejárta előtt is pénzükhöz juthassanak” – jegyzi meg az adósságkezelő.

A hatalmas intenzitású múlt havi visszaváltások hozzájárulhattak ahhoz, hogy bár a központi költségvetés adóssága márciusban újabb történelmi csúcsra nőtt, ezen belül a devizás adósság enyhén csökkent az előző hónaphoz képest. A központi költségvetés devizaalapú adóssága 8967,8 milliárd forint volt március végén, nagyjából 70 milliárddal kevesebb, mint egy hónappal korábban.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?