Jusztina
3 °C
16 °C

Aranykor köszönthet Szerbiára

2013.04.29. 06:43

Szerbia keleti részén, ahol már több mint száz éve kutatnak, egy amerikai és egy kanadai vállalat a világ leggazdagabb rézlelőhelyére bukkant, ahol az érc tíz százaléknál több fémet tartalmaz, írja a Napi Gazdaság. Kelet- és Dél-Szerbia hegyei a réz mellett aranyban, ólomban és cinkben is gazdagok. A szakértők szerint csak a Timok völgyében csaknem ezertonnányi arany található, a bori bányamedencében pedig eddig több mint 160 tonna aranyat termeltek ki.

A kutatásokat végző Avala Resources kanadai bányászati cég szakértői szerint Bor közelében három telephely legalább négymillió uncia aranyat rejt. Ha a tanulmányok bizonyítják a kitermelés gazdaságosságát, akkor az Avala Resources a tervek szerint legalább 500 millió dollár értékű befektetést eszközöl a Crni vrh-hegyen. A kanadai cég már hét éve kutat arany után Szerbiában. A Majdanpek és Kucsevo között levő, Blagojev kamen nevet viselő aranybánya újranyitása is a lehetőségek között szerepel, amely a számítások szerint mintegy 35 tonna aranyat rejt.

Zajecsar környékén két gazdag rézérclelőhelyen is kutat az amerikai Freeport McMoRan és a kanadai Reservoir Minerals cég, és már két, nagy fémtartalmú lelőhelyre bukkantak. A szakértők úgy nyilatkoztak, hogy kivételesen jövedelmezőnek tekinthető már az egyszázalékos réztartalommal rendelkező bánya is, a most találtaknál az arány meghaladja a 10 százalékot. A Borban és Majdanpekben található érc réztartalma legfeljebb 0,4 százalék.

Szerbiában délen is nagy réz-, arany-, ólom- és cinklelőhelyek vannak. Medveda község területén hét bányamező van és egy ólom-, továbbá egy cinkbánya. A kanadai Dunav Minerals cég, amely Tularében kutat, megállapította, hogy ott 800 ezer tonna réz- és 78 tonna aranytartalék található. Az utóbbi tíz évben a külföldi cégek csaknem 100 millió eurót fektettek a szerbiai nemesfémkészletek feltárásába közölte a belgrádi rádió.