2 milliárd forinttal költhetünk többet utazásra

2013.05.02. 11:51

"A közösségi közlekedési rendszer korszerűsítésének részeként folytatódik a távolsági vasúti közlekedés megújítása" - a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye így vezette fel a hírt, miszerint május közepétől a feláras körbe tartozik 258 hibrid, gyors- és sebesvonat. Az InterCity vonatokkal együtt így összesen 456 vasúti és 657 autóbusz-járaton kell kiegészítő jegyet váltani.

A felárakból származó bevételeket a MÁV két év alatt közel 300 jármű megújítására fordítja. A feláras rendszer májustól egyebek mellett a Budapest és Békéscsaba, Eger, Szeged között közlekedő hibrid IC vonatokra is kiterjed. Kiegészítő jegyet kell váltaniuk a fővárosból Sopronba és Szombathelyre gyorsvonaton, Miskolcra, Sátoraljaújhelyre, Debrecenbe és Nyíregyházára sebesvonaton utazóknak. Felárasan vehetők igénybe a megyeszékhelyekről a Balatonra közlekedő gyors és sebesvonatok, a heti ingázó forgalom hétvégi közvetlen budapesti vonatai is.

A MÁV bérletével rendelkező utasoknak nem kell felárat fizetniük, a rendszeresen munka vagy iskolába közlekedőket így a változás nem érinti. Kiegészítő jegy nélkül szállhatnak vonatra a nemzetközi menetjeggyel utazók, a három év alatti gyermekek és a hadirokkantak. A START Klub kártyás utasok üzletpolitikai kedvezményként mentesülnek a felár megfizetése alól.

Az NFM közleményében megjegyzi, a Volán-társaságoktól származó információk szerint "az utasok túlnyomó többsége elfogadta" az autóbuszos felárak többlépcsős bevezetését, érdemi utasvesztés nem volt kimutatható. A feláras rendszer autóbuszos és vasúti kiterjesztése a várakozások szerint 1,5-2 milliárd forint éves többletbevételt eredményezhet 2013-ban.

Mint azt megírtuk, május közepétől a gyorsvonatok többségére is meg kell fizetni a számos távolságibusz-járatra már egyedileg, követhetetlenül, rendszer nélkül és a tömegkommunikációban meg nem hirdetve bevezetett sarcot, május 15-től itt az általános gyorspótjegy. A MÁV-Start honlapján a munkaszüneti napon éjjel jelent meg az erről szóló közlemény.

 A kiegészítő jegy ára
 km  jegyár  
 km  jegyár
 
 
 
 
 
0-100 150  
 
260
 
380
120 175  
 
280
 
410
140 205  
 
300
 
440
160 235  
 
350
 
515
180 265  
 
400
 
590
200 295  
 
450
 
660
 
220
 
325
 
 
500
 
735
 
240
 
355
 
 
500-tól
 
735
         
 A gyorsvonatokra érvényes 2013. májustól, az IC-kre és kiemelt Volán-járatokra 2012. szeptembertől.