A Tigáz nem tartotta be a rezsicsökkentést?

A Tigáz januárban többször is tavalyi, tehát az előírásnál 10 százalékkal magasabb áron számlázta a gázt, két esetben 400 ezer, illetve 200 ezer forintos bírságfizetésre kötelezték a gázszolgáltatót, idézte a Népszabadság Németh Szilárd fideszes rezsibiztost.

A lap megkereste a fogyasztóvédelmi hatóságot, ahol elmondták, a Tigáz egyes esetekben, amikor januárra esett az éves leolvasás és elszámolószámla kiállítása, a januári fogyasztásra is tavalyi tarifát számolt fel. A hatóság szerint nem egyedi esetekről lehet szó, tehát a vizsgálatot folytatják.

A Tigáznál azonban azt mondták a napilapnak, hogy nem azért kaptak bírságot, mert nem tartották be a rezsicsökkentést, a probléma a leolvasás időpontjával volt összefüggésben. A hatósági álláspontot ugyanakkor vitatják, fellebbeznek, így az nem jogerős.

Németh Szilárd szerint míg tavaly egész évben 4131 bejelentés érkezett az NFH-hoz az energiaszolgáltatások kapcsán, idén csak mostanáig ez a szám már 5703. Míg tavaly összesen 159 millió forint bírságot szabtak ki, addig idén ez az összeg 79 millió forint.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57