2000 milliárdja van a 100 leggazdagabbnak

2013.05.03. 07:09
Elkészítette a száz leggazdagabb magyar listáját a Napi Gazdaság. Csányi Sándor a leggazdagabb 135 milliárd forintos vagyonával. Második Bige László, aki műtrágyából és élelmiszerből gazdagodott meg, harmadik Gattyán György, netes cégeiből és pornóból gazdagodott meg.

Idén is Csányi Sándor lett a leggazdagabb magyar. A Napi Gazdaság top 100-as listáját 135 milliárd forinttal vezeti az OTP vezére, vagyona tavalyhoz képest nem változott. Csányi vagyonának legnagyobb eleme az OTP-tulajdonrésze, emellett agrárbefektetései is jelentősek, valamint részt vesz a focibizniszben is.

45 plusz, 22 mínusz

Bige László és Gattyán György (a listán 2. és 3. helyezett) gyarapította a legnagyobb mértékben a vagyonát egy év alatt, mindketten húszmilliárd forinttal lettek gazdagabbak. Bige, aki műtrágyában és élelmiszerben utazik, két év alatt megháromszorozta cégcsoportjának profitját, tavaly 25 milliárdos nyereséget könyvelhettek el cégei.

Gattyán György a Docler cégcsoport vezetőjeként internetes megoldásokkal, játékfejlesztéssel, rajzfilmkészítéssel, valamint pornóval foglalkozik. Tavaly vette meg a Normafa Hotelt és idén nyílik az Andrássy úton egy luxusáruháza.

A legnagyobb visszaesés Anka Márton vagyonában következett be: tavalyhoz képest 45 milliárd forintot veszített. A LogMeIn számítástechnikai céghez kötődő Anka évek óta felhő alapú szolgáltatásokban utazik, online tárhelyet is biztosít, és távfelügyeleti rendszert is működtetnek. A cég tavaly tizenhat százalékkal növelte árbevételét, a részvényárfolyam mégis a felére esett két év alatt.

  Név 2013-as vagyon 2012-es vagyon
1. Csányi Sándor 135 135
2. Bige László 130 110
3. Gattyán György 118 98
4. Várszegi Gábor 110 125
5. Demján Sándor 90 105
6. Széles Gábor 83 79
7. Leisztinger Tamás 77 81
8. Rákosi Tamás 75 új!
9. Wáberer György 72 66

A Brokernet tavaly év végi szétválását megsínylette a kilépő Kósa Erika vagyona is: a becslések szerint 21,8 milliárd forintot veszített vagyonából. A Brokernetből való kilépése után azonnal új céget alapított, ennek sikeressége azonban még nem látható előre, ezért értékelte alacsonyan a céget a Napi Gazdaság.

A lista összesen négy nőt említ, Kósán kívül Zwack Izabella az Unicum márkanagykövete és a bor üzletág vezetője szerepel a listán (a család vagyona 8,1 milliárd forint), valamint Gasztonyi László neje és lánya, a család vagyona 11,3 milliárd forint.

Zwack Izabella
Zwack Izabella
Fotó: Kováts Dániel

A legnagyobb meglepetés Rákosi Tamás, aki tavaly még nem szerepelt a száz leggazdagabb magyar között, most viszont egyből a kilencedik helyre lépett be. Neki valószínűleg már évek óta a listán lenne a helye, mivel 1996-óta az RTL Klub jelentős tulajdonosa (tavaly adta el 31 százalékos részesedését nagyjából 40 milliárd forintért).

A száz leggazdagabb magyarnak összesen 2283,4 milliárd forintja van, ami bőven elég lenne az államnak meg nem fizetett adótartozások kiegyenlítésére, vagy a 4-es metró ötszöri megépítésére.