A cégek többsége már beruházást tervez

2013.05.07. 13:30

Túljutott a mélyponton a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) beruházási szándéka, harmadik negyedéve folyamatosan nő a fejlesztést tervezők aránya a K&H kkv bizalmi index kutatás adatai szerint.

Az idei első negyedévben a kkv-k 58 százaléka jelezte azt, hogy tervez valamilyen beruházást a következő egy évben. Ez azonban még mindig elmarad az egy évvel ezelőtti eredményektől, amikor a vállalkozások 61 százaléka készült beruházást megvalósítani - idézi a keddi közlemény Németh Lászlót, a K&H Kkv marketing főosztályának vezetőjét. A legtöbben, a kkv-k 29 százaléka ismét informatikai beruházásokra készülnek, bár 4 százalékpontos visszaesés figyelhető meg az előző negyedévhez képest. Ezt követi a gépek, berendezések beszerzésére irányuló beruházási szándék, amit a vállalkozások egyötöde tervez, míg a gépjárműparkját a kkv-k 16 százaléka korszerűsítené.

A különböző szektorokat tekintve a legkisebb beruházási szándék a kereskedelmi és a szolgáltató cégeknél figyelhető meg, 53, illetve 56 százalékos. Az ipari vállalkozások 62, a mezőgazdasági társaságok 65 százaléka gondolkodik valamilyen fejlesztésen. A cég mérete is jelentősen befolyásolja a beruházási szándékot: a mikrovállalkozások 51 százaléka tervez beruházást, míg a kisvállalkozásoknál 63, a középvállalatoknál pedig 68 százalék ez az arány.

A bank közleménye szerint az MNB növekedési hitelprogramjának bejelentése előtt készült kutatás adatai arra utalnak, hogy a kedvezményes hitelfeltételek főként az egyébként is fejleszteni szándékozók esetében növelik a beruházási kedvet. Tovább csökkent ugyanis azoknak a cégeknek a száma, amelyek beruházási döntése egyértelműen egy kedvező hitelajánlathoz kötődik. Míg tavaly decemberben a beruházást nem tervező vállalkozások 18 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kedvező hitelajánlat esetén fejlesztenének, addig ez az arány idén márciusban már csak 13 százalék volt. A beruházást tervező cégek esetében decemberben 29, márciusban 30 százalékos volt azoknak az aránya, amelyek kedvező hitelkondíciók esetén növelnék beruházásaikat.

A K&H a GfK közreműködésével vizsgálja a mikro-, kis- és középvállalkozások következő egy évre jellemző várakozásait. A 2004 óta folyamatosan készített negyedéves K&H kkv bizalmi index 500 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság vezetőjének megkérdezése alapján készül.