Jól járt a titkolózó trafikos egyesület

Fejenként több koncessziót is elnyert a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesületének (MDKE) több vezetője. A nyilvánosan közzétett állásfoglalásaik szerint nagy várakozásokkal figyelték a trafiktörvény születését, örömmel nyugtázták a nemzeti dohányboltok profiljának bővülését, de azt is az egyesület titkára, Adorjánné Dr. Pordán Éva tette szóvá a trafiktörvény kapcsán, hogy fejenként egy trafikból nem lehet majd megélni. Mázlija volt: ő személy szerint két budapesti koncessziót is elnyert.

Rajta kívül a szervezet három fős etikai bizottságának mindhárom tagja, Lengyel Klára, Kerényi Tünde és Juhász Kálmánné is fejenként több koncessziót nyert el: a kocsi Lengyel Klára Komáromban és Esztergomban egyet-egyet, a szintén kocsi Juhász Kálmánné Tatán, Tatabányán és Győrben összesen ötöt nyert, a tatai Kerényi Tünde pedig két budapesti koncessziót szerzett. Bár a nyertesek listája csak neveket tartalmaz, az érintettek neve vagy a lakhelyük közelsége alapján, illetve a Fővárosi Törvényszék egyesületekről vezetett adatbázisából mindannyian beazonosíthatók. A szervezet korábbi vezetői közül Kiss Károly neve tűnik még fel a koncesszió-nyertesek listáján, ő két budapesti koncessziót nyert el.

Mindent bevetettek

Így, hacsak nem valószínűtlenül sok az azonos nevű trafikos, az egyesület hat vezetőjéből csak ketten maradtak koncesszió nélkül – legalábbis ők a saját nevükön nem nyertek. A nyilvántartás sajátosságai miatt nehezen ellenőrizhető, hogy strómanokon keresztül nem szereztek-e a vezetők is több dohányárusítási jogot, mivel a pályáztató csak a nyertes pályázók nevét és a településneveket hozta nyilvánosságra.

Az MDKE Facebook-oldala alapján országszerte rendezett tájékoztatókat a törvényről a Kereskedelmi és Iparkamarával közösen. A sajtóban többször is kiálltak a trafiktörvény mellett, ráadásul már hónapokkal azelőtt, hogy együttműködési megállapodást kötött a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetségével (DBMSz) áprilisban. A DBMSz akkor lett országszerte ismert, amikor kiderült, hogy a szervezet elnökeként Sánta János védte elvileg a dohánygyártók érdekeit a saját gépén megfogalmazott, és a saját cégét helyzetbe hozó trafiktörvény körüli vitákban.

A kiskereskedők egyesületét telefonon és emailben is próbáltuk megszólaltatni, de nem válaszoltak az Index kérdéseire: arra hivatkoztak, hogy nem tartozik a nyilvánosságra sem a tagok száma, sem az, hogy hány tagjuk és vezetőjük nyert el dohánykoncessziót.

Körön kívül

Az egyesület Facebook-oldaláról úgy tűnik, a szervezet mezei tagjai nem voltak annyira szerencsések, mint a vezetői. A legutóbbi külsős poszt például így szól: „Miképp képviseli [az MDKE] azokat, akik nem csókosak és nem kaptak koncessziót a haveroktól? Miképp lehet az, hogy az 5-10-15 vagy több éve ezzel foglalkozó vállalkozók elbuktak, míg a tapasztalatlan, trafikkal sem rendelkezők kaptak?″

Mások azt teszik szóvá, hogy az egyesület csak a tagdíj beszedéséhez ért, az érdekképviselethez nem. Az Index által megkeresett tagok közül egyébként a jelenlegi és volt vezetőkön kívül senki sem nyert a pályázaton.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40