Megint nőtt a magyar ipar

2013 márciusában a KSH előzetes adatai alapján az ipari termelés 2,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari termelési index viszont 0,4 százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy idén már a harmadik egymás utáni hónapban tudott némileg bővülni az ipar, ami jó jelnek tekinthető.

A munkanaphatástól megtisztított index 0,7 százalékos csökkenést mutat. A termelés az év első három hónapjában 3,1 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője rámutatott, a járműgyártás kivételével a legtöbb ágazat visszaesést mutatott, az autógyártás a Mercedes üzemnek köszönhetően bővült, ahol a következő hónapokban fokozódhat a termelés.

A kilátásokra nézve bíztató, hogy bár megtorpantak, azonban a német bizalmi indexek jóval a tavaly őszi szint felett tartózkodnak. Tavaly összességében 1,7 százalékkal csökkent az ipari termelés, míg idén az Audi győri üzemének év közepére tervezett elindulásával, a Mercedes és az Opel üzemek kapacitásának felfutásával, bázishatások miatt és az év második felétől várhatóan javuló külső kereslet mellett 3-3,5 százalék körül növekedhet az ipar kibocsátása. A hazai ipari termeléssel szemben csalódást okozott a cseh ipari termelés, ahol a várt 4,5 százalékos visszaesés helyett 6 százalék kal csökkent a kibocsátás.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59