Gyógyszerkartell miatt vizsgálódik a GVH

2013.05.08. 15:57 Módosítva: 2013.05.08. 15:57

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított az Euromedic-Pharma, a Hungaropharma, a Teva, a PharmAudit és a Medicon Professional Zrt.-vel szemben versenykorlátozó megállapodás tilalmának feltételezett megsértése miatt.

A GVH első lépéseként a cégek székhelyén előzetes értesítés nélküli helyszíni szemlét tartot. A hatóság adatai alapján azt feltételezi, hogy a felsorolt végek a Budapesti Egészségközpont Zrt. által 2011-ben Gyógyszerek és infúziós oldatok szállítására kiírt közbeszerzési eljáráshoz kapcsolódóan egyeztettek és megállapodtak az ajánlati árakban, illetve felosztották egymás között az érintett termékeket.

A GVH gyanúja szerint a fenti magatartásukkal a vállalkozások feltételezhetően megsértették a versenytörvény versenykorlátozó megállapodások tilalmára vonatkozó rendelkezéseit. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a jogsértést valóban megtörtént.

A versenytörvény alapján az eljárás befejezésének határideje 6 hónap, amely azonban – az ügy bonyolultságától függően – kétszer, egyenként legfeljebb 6 hónappal meghosszabbítható.