Tovább drágul a tej, a disznó- és csirkehús

Tovább emelkedhet a vágósertés és a nyers tej termelői ára Magyarországon, a vágócsirke az első negyedévben közel ötödével drágult, éves szinten azonban stagnálhat az ára. A növekedés csak kismértékben kompenzálja az önköltség változását.

Az új termény betakarításáig várhatóan még kismértékben emelkedik a vágósertés termelői ára, ezt követően azonban mérséklődik majd, éves szinten pedig 5-7 százalékos áremelkedés prognosztizálható - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet főigazgatója. Az első negyedévben 7 százalékkal emelkedett az élő sertés termelői ára a takarmánydrágulás hatására 2012 azonos időszakához viszonyítva. A legjobban azon termelők jártak, akik saját takarmány-termőterülettel is rendelkeztek, mivel a takarmány kizárólag piaci beszerzése jelentős költségtöbbletet okozott.

Számítások szerint egy átlagos évben a mostani magas árszint mellett egy hektár gabona értékesítésén mintegy 150 ezer forint tiszta hasznot realizálhat a termelő, takarmányként hasznosítva azonban legfeljebb ötezer forintot. A vágósertés termelői árának emelkedése azonban nem jelenti automatikusan a fogyasztói árak növekedését; egyrészt az import, másrészt a vásárlóerő alakulása erős korlát. Az uniós csatlakozás óta - ha éves szinten emelkedik is az élő sertés ára - ez legfeljebb az állományok szinten tartására elég.

Az AKI adatai szerint a vágócsirke termelői ára 2013 első három hónapjában mintegy 17 százalékkal nőtt 2012 első negyedévével összevetve. Ez azonban korántsem számít jelentős drágulásnak, ugyanezen idő alatt a csirkeneveléshez használt brojlertáp ára ugyanis 23 százalékkal emelkedett - vagyis a termelői önköltség növekedését csak kismértékben kompenzálta a drágulás. Az AKI előrejelzése szerint éves szinten várhatóan stagnálnak majd a termelői árak, az új gabona megjelenése a takarmánypiacon pedig kismértékben mérsékelheti is azokat.

A nyers tej ára 2013 első negyedévében gyakorlatilag nem változott, ellenben a termelők önköltségét növelte, hogy a kukoricáé 28 százalékkal emelkedett - a kilogrammonként 90 forint feletti jelenlegi árak pedig ezt nem kompenzálják. Az elmúlt egy évben 3-ról 13 százalékra emelkedett a belpiacon és az exportra értékesített nyers tej ára közti különbség az utóbbi javára - tette hozzá a főigazgató. A termelők bevételeit főleg az olasz nyerstejimport növelte - nem véletlen, hogy az utóbbi években dinamikusan nőtt az oda irányuló termelői és kereskedői kivitel mennyisége -, márpedig Olaszországban az elmúlt időszakban 4 százalékkal nőtt a termelői ár.

Az olasz piacra exportált magyar nyers tej 10 százalékkal lett drágább az elmúlt időszakban, a következő hónapokban várhatóan mérsékelten ugyan, de itthon is nőhet az ár az AKI prognózisa szerint. A magyar tejpiac általában néhány hónapos csúszással követi a német trendeket - ott májustól várnak emelkedést.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34