Magasabb kamattámogatás a Széchenyi Kártya fejlesztési hiteleihez

A kormány a korábbi 2 százalékról 5 százalékra emelte május 1-jétől a Széchenyi Beruházási Hitel, az uniós pályázatokhoz igényelhető Széchenyi Önerő Kiegészítő Hitel és Széchenyi Támogatást Megelőlegező Hitel konstrukciókhoz biztosított kamattámogatást az adott ügylet futamidejének első három esztendejére - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a KAVOSZ Zrt. pénteken.

A közös közlemény szerint a három konstrukcióhoz továbbra is kapcsolódik a hitelekhez nyújtott készfizető kezességvállalás díjának 50 százalékáig terjedő állami támogatás.

Krisán László, a KAVOSZ vezérigazgatója a elmondta, hogy a 11 folyósító bankkal való elszámolás során az állami kamattámogatás az ügyfelet illeti meg, számításuk szerint a mostani állami támogatással az ügyfél 5 százalék alatti, mintegy 4,8 százalékos éves kamattal veheti fel a Széchenyi Kártyaprogram érintett hiteleit.

A vezérigazgató példaként említette, hogy egy tíz évre szóló két éves türelmi idővel nyújtott 50 millió forint Széchenyi Beruházási Hitelnél évi 1,5 millió forint kamatot lehet megtakarítani a korábbi konstrukcióhoz képest.

Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a közleményben hangsúlyozta, hogy a konstrukciók a kis- és középvállalkozások pályázati esélyeinek növelését és az uniós társfinanszírozással létrejövő beruházások mielőbbi sikeres megvalósítását célozzák.

A 2002-ben indult program keretében eddig közel 185 ezer hitelügylet jött létre, a kihelyezett hitelösszeg közelíti az 1200 milliárd forintot.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40