Soha nem volt ilyen alacsony az infláció

Áprilisban a fogyasztói árak 1,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. Az előző hónapban - szintén történelmi mélypontnak számító szinten - 2,2 százalék állt a mutató. Előzetesen az inflációs várakozások 1,8 és 1,5 százalék között szóródtak, a piaci konszenzus éppen 1,7 százalék volt. Ennél alacsonyabb árindexre 1974-ben volt utoljára példa - írja a portfolio.hu.

Áprilisban mind a háztartási energiáért, mind a tartós fogyasztási cikkekért kevesebbet kellett fizetni, mint egy éve. Legnagyobbat a szeszes italok és a dohány drágult. Az élelmiszerekért átlagosan 0,7 százalékkal kellett többet fizetni, mint az előző hónapban. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség és gyümölcs) 4,3, a csokoládé, kakaó 6,2, a cukor 1,5, a sajt 1,4 százalékkal drágult. Csökkent azonban a tojás (3,9 százalék) és az étolaj (1,9 százalék) ára. Leginkább a ruhák drágultak, 3,4 százalékkal, az ilyenkor szokásos szezonális változásoknak megfelelően.

Már gyűlnek a felhők

A maginfláció azonban jóval mérsékeltebben, 3,4 százalékról 3,2 százalék csökkent. Az infláció visszaesését túlnyomórészt a dohánytermékek áránál, valamint az üzemanyagáraknál jelentkező magas bázis okozta - mondja Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője.

Az üzemanyagárak azonban mind havi, mind az éves összehasonlításban kevésbé csökkentek a Takarékbank előzetes számításánál. A közel négy évtizedes mélypont ellenére óvatosságot indokol, hogy a ruhák árai kicsit jobban nőttek a szezonális hatáshoz képest, míg havi szinten emelkedtek a tartós cikkek árai is, ami a gyengébb forintárfolyam hatására utalhat.

Az élelmiszerárakra nézve ugyanakkor enyhülő nyomást jelenthet a mezőgazdasági termelői árak mérséklődése, valamint a nemzetközi gabonaárak meredek zuhanása is, ami később akár lefelé mutató meglepetést is okozhat.

Az infláció bázishatások miatt a következő hónapokban 2,1 százalékig emelkedhet, mivel az üzemanyagárak tavaly júniusban átmeneti mélypontot értek el. Mivel a belső kereslet hiánya továbbra is az infláció csökkenése irányába hat, valamint az idei év második felében feltehetően a tavalyi élelmiszerár emelkedés hatása is kiesik a bázisból, az infláció mérsékelt marad, ezért decemberig 2 százalék körül, illetve kissé az alatt ingadozhat az infláció. Az alacsony inflációt a további rezsicsökkentések (pl. szemétszállítási díj, csatornadíj, vízdíj, palackos gáz) is támogatják.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40