Így vonatozzon olcsóbban Pünkösdkor!

A MÁV-Start Zrt. az elektronikus jegyvásárlásra szeretné ösztönözni utasait azzal, hogy júniusig nem kell megváltaniuk a szerdán bevezetett gyorsvonati pótjegyet azoknak, akik az e-ticket rendszeren keresztül váltanak jegyet.

Fotó: Kovács Tamás

A kedvezmény bevezetésének másik oka, hogy a most következő pünkösdi hétvége egyike az év négy legforgalmasabb időszakának, – a szokásos körülbelül 300 ezer utas helyett ilyenkor akár félmillióan is utaznak a vasúton – és az online jegyvásárlás népszerűbbé válásával rövidülhetnének az ilyenkor szokásos sorok a jegypénztáraknál – mondta el az Index kérdésére Szabó Anett, a MÁV-Start Zrt. szóvivője. A társaság azt reméli, hogy az előbbi kedvezmény és a pótjegy megváltását július végéig a vonaton is lehetővé tevő türelmi időszak hatására kevésbé lesz elviselhetetlen a hétvégi sorbaállás a pályaudvarokon.

Ugyanakkor az internetes jegyvásárlók pozitív diszkriminációja visszás helyzeteket teremthet: két egymás mellett ülő utas közül az egyiket (az állomáson jegyet váltót) a pótjegy utólagos megváltására kötelezheti a kalauz, míg az e-tickettel rendelkező a továbbiakat ingyen megússza. Arra a felvetésre, hogy ez mennyire sértheti majd egyes – például otthoni internet-hozzáféréssel nem rendelkező – utasok igazságérzetét, a szóvivő azt válaszolta: „mindig van egy emberi tényező”.

Szabó Anett cáfolta azt a feltételezést, hogy a júniusig tartó kedvezmény valódi oka az lenne, hogy az utolsó pillanatig módosított feltételek mellett a MÁV nem készült volna el az elektronikus jegyfoglalási rendszer módosításaival. Elmondása szerint a kedvezményt kifejezetten azért vezették be, hogy megszerettessék az utasokkal a netes jegyvásárlást.

Hosszú távon is jobban járnak

Mint azt korábban megírtuk, az e-ticket rendszerben otthoni jegynyomtatással jegyet vásárlók július 1-től három százalékos kedvezményt kapnak majd minden megváltott jegy árából. Eddigre már pótjegyet is lehet majd online vásárolni, így a kedvezmény kizárólag a nemzetközi járatokra nem fog kiterjedni.

A gyorsvonati pótjegy bevezetését hosszas birkózás előzte meg az NFM és a Fidesz-frakció között. A kormánypárt eredetileg a diákok és a nyugdíjasok számára szeretett volna bérletkedvezményt kiharcolni a tárcánál.

Ebből végül annyi valósult meg, hogy a 65 év feletti és a 6 éven aluli utasok egy havi 1500 forintos bérlet formájában előre megválthatják a pótjegyüket, a diákok viszont kimaradtak a kedvezményezettek köréből – ők akkor járnak igazán jól, ha bérletet vesznek, ami havi négy oda-vissza út felett érheti meg nekik, 80 kilométer feletti távon.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59