Cecília
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Lecsapott a hatóság az Orexre

2013.05.17. 12:33

Tiltott módon reklámozta sorsolással tavaly záloghitel-termékét az Orex-Zálog Záloghitelező Zrt., amely ráadásul számos hirdetésében a THM értékét sem tüntette fel, állapította meg ma publikált határozatában a PSZÁF. A hatóság öt millió forintos bírságot szabott ki a társaságra és megtiltotta a jogsértő gyakorlatok folytatását.

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) saját észlelése és közérdekű bejelentés alapján fogyasztóvédelmi vizsgálatot folytatott le az Orex-Zálog Záloghitelező Zrt.-nél. A pénzügyi vállalkozás reklámjai szerint a náluk záloghitelt felvevő egyes ügyfelek visszanyerhették vagy kedvezményesebbé tehették kölcsönüket úgy, hogy közöttük kamatmentes vagy kamat- és költségmentes hiteleket sorsoltak ki.

A hitelintézeti törvény azonban – a nyereménybetét kivételével – kifejezetten tiltja a pénzpiaci szereplők számára a sorsolás segítségével történő termékértékesítést. A jogalkotó a fogyasztók vagyoni érdekeit védi azzal, hogy a pénzügyi piacon megtiltja a nyeremény sorsolásának ígéretét, s mindezek révén a fogyasztók befolyásolását. A rendelkezés célja tehát az, hogy az érintettek tényleges szükségleteik és a pénzügyi szolgáltatás feltételei alapján döntsenek, és ne vegyenek igénybe olyan szolgáltatást, pl. a nyeremény lehetőségén felbuzdulva, amelyre valójában nincs is szükségük. A jogsértés különös súlyú abban az esetben, ha a sorsolás olyan pénzügyi termék igénybe vételét ösztönzi, amely akár a fogyasztó eladósodásához járulhat hozzá.

A PSZÁF már vizsgálata kezdetén, 2012. november 16-án ideiglenes intézkedéssel végzésben tiltotta meg az Orexnek a jogsértés további folytatását. A vizsgálat megállapítása szerint a pénzügyi vállalkozás helyi rádióadón, városi és megyei lapokban, plakáton, a zálogfiókok előtti táblákon és kirakatokban, illetve szórólapokon reklámozta sorsolásos nyereményjátékát. A sorsolásra vonatkozó törvényi tilalom megsértése miatt a PSZÁF 4 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a társaságra.

A vizsgálat azt is megállapította: az Orex 2012 folyamán a teljes hiteldíj-mutatót (THM) nem tartalmazó záloghitel-hirdetéseket is közzétett. Ezeket szintén rádióadókban, a nyomtatott sajtóban, kül- és beltéri kommunikációs eszközökön, szórólapokon, illetve a miskolci villamoson jelentette meg. Mivel a THM feltüntetésének elmulasztásával a pénzügyi vállalkozás nem biztosította azt, hogy a fogyasztók a termékeit más intézmények termékeivel legyen képes összehasonlítani, megsértette a fogyasztói hitelről szóló törvényt, a PSZÁF 1 millió forint büntetést szabott ki rá. A PSZÁF más szolgáltatóra is – legutóbb a BÁV-ZÁLOG Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-re – szabott ki bírságot a sorsolás tilalmára vonatkozó szabályok megsértése miatt 2012 májusában.