1,6 milliárdos veszteség az FHB-nál

2013.05.18. 10:50
Az FHB csoport 1,589 milliárd forint konszolidált adózott veszteséggel zárta 2013 első negyedévét, szemben a tavalyi első negyedév 14 millió forintos nyereségével.

A tőzsde honlapján közzétett, nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint a bank konszolidált mérlegfőösszege 2013. március 31-én 710,4 milliárd forint volt, egy év alatt 8,8 százalékkal, az előző negyedévhez képest pedig 5,6 százalékkal zsugorodott. A mérlegfőösszeg csökkenését a jelentés szerint elsősorban az értékpapírok csökkenése, forrás oldalon a 2012 nyarán kibocsátott alárendelt kölcsöntőke kötvények visszavásárlása okozta.

A jelentés arra is rámutat, hogy az első negyedévi kedvezőtlen eredményt elsősorban a jelentős volumenű értékvesztésképzés okozta, amely egyrészt a devizaárfolyamok március végi szintjéből adódik, másrészt a bank kismértékben tovább növelte a problémás hitelek fedezettségét.

A nettó kamatbevétel 4,27 milliárd forintot ért el az első negyedévben, ez csaknem 24 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbi bázisnál. Az átlagos mérlegfőösszegre vetített nettó kamatmarzs 2,37 százalék volt, ami az elmúlt év azonos időszakához képest 46 bázisponttal alacsonyabb, azonban az előző negyedévhez képest 31 bázispont emelkedés.

A bank nettó díj- és jutalékbevétele 5,4 százalékkal 855 millió forintra csökkent. A nettó üzleti eredmény 328 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi 70 millió forintos veszteséggel. A társaság összes nettó bevétele 13,2 százalékkal 4,83 milliárd forintra esett vissza.

A működési költségek 4,36 milliárd forintot értek el, 4,4 százalékkal emelkedtek a tavalyi első negyedévhez képest. A banki különadó nélkül számított adózott eredmény 883 millió forint veszteséget mutat az egy évvel korábbi 720 millió forint nyereség után.

Az FHB csoport saját értékesítésű hiteleinek bruttó állománya 378,8 milliárd forint volt az első negyedév végén, ami éves szinten 2,4 százalékos csökkenés, az előző negyedévhez képest viszont 1,8 százalékkal nőtt. A lakossági hitelek aránya az összes hitelen belül  80,3 százalék.

Az első negyedév során 1,8 milliárd forint lakossági és több mint 8,8 milliárd forint vállalati hitelkihelyezés történt, ez utóbbi több mint duplája az egy évvel korábbi értéknek. A lakossági hitelfolyósításon belül a támogatott hitelek aránya közel 50 százalék. A támogatott hitel folyósításokból a bankcsoport piaci részesedése az első negyedévben megközelítette a 18 százalékot.

A hitelezési veszteségekre képzett értékvesztés egy év alatt 31,6 milliárd forintról 40,3 milliárd forintra nőtt. A problémás hitelekre képzett értékvesztés állománya 6,0 milliárd forinttal nőtt ez idő alatt.

A hitelportfolió további romlásának megakadályozására a bankcsoport a hitelezés fellendítését célzó lépéseket tesz, másrészt intenzívebb behajtási tevékenységet folytat, valamint részt vesz a kormányzati otthonvédelmi programokban. Ez utóbbi keretében 2013. március végéig 545 darab ingatlant ajánlottak fel a Nemzeti Eszközkezelő részére, amelyekhez mintegy 3,5 milliárd forint teljes követelésállomány kapcsolódik. Ebből az időszak végéig összesen 339 ingatlan megvásárlására és 531 ügylet lezárására került sor.

Az FHB részvényeit a Budapesti Értéktőzsde "A" kategóriájában jegyzik. A papírok a pénteki kereskedést közel 5 százalékos erősödéssel, 403 forinton zárták. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 530, a legalacsonyabb 335 forint volt.