Két évvel később lett meg a villamos, 416 milliós kötbér

Első fokú döntésében 416 millió forint kötbér és a kamatok megfizetésére kötelezte a szegedi 2-es villamos vonalának kivitelezőit a beruházás csúszása miatt a Szegedi Törvényszék kedden.

Döntésével a bíróság a vállalkozói szerződésben rögzített maximális, a teljes kivitelezési költség 20 százalékával megegyező nagyságú kötbért ítélt meg a szegedi önkormányzat számára. A szegedi 2-es villamos pályájának és a hozzá kapcsolódó létesítményeknek a többször módosított határidő alapján 2010. szeptember 18-ra kellett volna elkészülniük, a forgalom azonban csak 2012. március 2-án indult el a vonalon.

Lakatos Péter bíró az ítélet indoklásában kifejtette, a törvényszéknek a Szegedi Ítélőtábla döntése alapján megismételt első fokú eljárásban azt kellett vizsgálnia, mikorra ért a beruházás olyan műszaki állapotba, hogy a létesítmény teljes egésze alkalmassá vált a rendeltetésszerű használatra. Bár 2011. augusztus 23-án sikeres üzempróbát tartottak, és a Szegedi Közlekedési Társaság valamennyi villamostípusa végighaladt a pályán, a kivitelező nem tudta biztosítani a szerződésben rögzített mérési jegyzőkönyveket, valamint a kiegészítő létesítmények - járdák, útburkolatok - kivitelezése ekkor még folyt. 2011. október 28-án próbaüzemet tartottak, akkor azonban a bíróság álláspontja szerint az önkormányzat már jogszerűtlenül tagadta meg a beruházás átvételét.

A bíróság elfogadta a cseh OHL ZS. a. s., a Középszolg Kft. és a Kelet-Út Kft. alkotta kivitelező konzorcium érvelését, hogy számos - a szerződéskötés időpontjában előre nem látható, elsősorban a közművek áthelyezésével kapcsolatos - probléma is akadályozta a munkavégzést. Az ítélet szerint a szerződésmódosításban rögzített határidőn túl azonban volt ötven olyan nap, amelyre a kivitelezők nem tudták kimenteni magukat, vagyis igazolni, hogy rajtuk kívül álló okok miatt nem tudtak dolgozni. Ezért az önkormányzatnak jár a napi tízmillió forintos kötbér, amelynek maximális mértéke a vállalkozási díj és a tartalékkeret összegének 20 százaléka lehet.

A 2-es villamosvonal 3040 méteres vágányrendszerének, felsővezetékeinek, valamint a kapcsolódó egyéb építmények kivitelezésére 2009. december 4-én kötött szerződést az önkormányzat a cseh OHL ZS. a. s. vezette konzorciummal 2,085 milliárd forintos nettó vállalkozási díjért. Maklári Szabolcs, a Középszolg Kft. jogi képviselője közölte, az ügyfelével folytatott konzultáció után nyilatkoznak arról, nyújtanak-e be fellebbezést a döntés ellen.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40