Brüsszel lejáratásával vághat vissza Orbán

Minden fronton kész harcolni a magyar kormány az Európai Unióval, ha Magyarországot nem engedik ki a túlzottdeficit-eljárás alól az uniós pénzügyminiszterek júniusi találkozóján – értesült a Figyelő.

A "visszavágás" politikai és gazdasági térben egyaránt mérlegelt opció: ahogy egyes bizottsági tagok "zűrös hátterének" megszellőztetése, úgy a költségvetési mozgástér bővítése is része ennek a mesteri tervnek, ami ellen Brüsszel – legalábbis Budapest reményei szerint – tehetetlennek bizonyul majd.

A lapnak nyilatkozó kormányoldali szereplő elmondása szerint a szövetséges sajtón, illetve más csatornákon keresztül a javunkat nem szolgáló döntésben közreműködő bizottsági tagok is célkeresztbe kerülhetnek, feltárva nem tiszta háttérügyeiket, adott esetben offshore érdekeltségeiket. „A franciák nem voltak szívbajosak, amikor számukra kedvezőtlen határozat született, nem féltek használni ezt a fegyvert. Mi sem fogunk” – mondta forrásunk.

A vita tehát elmérgesedhet, és a kormány arra számít, hogy ezzel tisztában vannak Brüsszelben is. Orbán Viktorék arra is apellálnak, hogy az uniós tagországok többsége szintén túlzottdeficit-eljárással küszködik, tehát nem érdekük saját pozícióik rontása azáltal, hogy az EU által elvárt költségvetési számokat túlteljesítő Magyarországot bent tartsák az eljárás alatt.

E terv része, hogy belátható időn belül méretes bevételre tehet szert az állami kassza, ezzel kapcsolatos részleteket azonban a lap egyelőre nem közölt.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40