Nagyon elmaradnak az adóbevételek

Beigazolódtak a félelmek, miszerint Matolcsy Györgyék durvánelszámolták a csekkadót, komoly elmaradásban van a tranzakciós illeték beszedésével a kormány. Az első négy hónapban mindössze 38,8 milliárd forint jött be a költségvetésbe, ami az egész évre várt összeg 12,8 százaléka. Ha nem lesz változás, és átlag havi 12-13 milliárd jön be, akkor idén 140-150 milliárd forintnál többet nem kaszál ebből az elvonásból az állam, vagyis a betervezett pénz fele hiányzik majd.

Az NGM által közzétett, államháztartásról szóló friss jelentésből kiderül az is, hogy a központi költségvetés 79,4 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok 8,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 35,9 milliárd forintos szufficittel zártak. Az első négy hónapban a hiány elérte a 528,6 milliárd forintot, amely az éves hiánycél 60 százaléka.

A központi költségvetés tervezett bevételeiből eddig mindössze 2939 milliárd forint jött be, vagyis az éves előirányzat 28,7 százaléka. A kiadások terén nincs nagy elcsúszás, az első négy hónapban ezen a soron 3607,5 milliárd forint volt, az éves terv 32,5 százaléka. Áprilisban jövedéki adóból is kevesebb érkezett a költségvetésbe: a tavalyi 82 milliárd forint után 73 milliárd.

Az adók közül az szja a terveknek megfelelően teljesít, a fogyasztási adókból azonban kevesebb jött be, az áfabevételek az első négy hónapban 807,8 milliárd forintot tettek ki, 148,1 milliárd forinttal kevesebbet a tavalyinál.

A társasági adóbevételek is elmaradnak a várakozásoktól. A tárca szerint utóbbira az a magyarázat, hogy a 10 százalékos kedvezményes adókulcs bevezetésnek áthúzódnak a hatásai. A bankadóból befolyó bevételek nőttek, 35 milliárd folyt be, 14,6 milliárd forinttal több mint tavaly. A közműadóból eddig 30 milliárdnak kellett volna befolynia, de csak 23,5 milliárd forintot hozott eddig.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34