Leszakadóban a vidék

2013.05.23. 16:42

Magyarországon a 2011-ben tovább nőttek a régiók közötti különbségek - derül ki a KSH által ma publikált előzetes regionális GDP-adatokból. Továbbra is Budapest és tágabb környéke a magyar gazdaság súlypontja, írta a Napi Gazdaság.

Bár a fővárost is magában foglaló Közép-Magyarország egy főre jutó GDP-je az országos átlaghoz viszonyítva 2011-ben 3,2 százalékponttal csökkent 2010-hez képest, ez nem befolyásolta kiemelkedő gazdasági előnyét. Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon az országos átlaghoz viszonyított teljesítmény 1,0, illetve 0,4 százalékponttal csökkent, miközben a többi régióban nőtt (1,2-2,6 százalékponttal) az előző évihez képest.

A 2011-es, folyó áron számított 27 886 milliárd forintos bruttó hazai termék (GDP) 48,2 százalékát Közép-Magyarországon, 26,3 százalékát a Dunántúlon, 25,5 százalékát az alföldi és az északi nagyrégiókban állították elő.

A központi régió részesedése 2011-ben tovább csökkent (0,5 százalékponttal), miközben a Dunántúl súlya 0,3, az alföldi és északi térségben lévő régióké pedig 0,2 százalékponttal nőtt 2010-hez képest. A Dunántúl javuló teljesítményét a Közép- és Nyugat-Dunántúl feldolgozóipari teljesítményének - ezen belül is leginkább a jármű-, gyógyszer-, valamint a gumi-, műanyaggyártás - átlagnál nagyobb mértékű bővülése okozta.

Régiós GDP alakulása:

 Régió  2009  2010  2011
Közép-Magyarország 12 562 12 953 13 427
Közép-Dunántúl 2 347 2 546 2 728
Nyugat-Dunántúl 2 383 2 649 2 853
Dél-Dunántúl 1 684 1 713 1 760
 Dunántúl  6 416  6 909  7 342
Észak-Magyarország 1 909 1 952 2 015
Észak-Alföld 2 492 2 513 2 674
Dél-Alföld 2 245 2 277 2 425
 Alföld és Észak  6 647  6 744  7 116
 Összesen  25 626  26 607  27 886
 

Országos átlagban az egy főre jutó GDP értéke folyó áron 2011-ben 5,1 százalékkal, 2 millió 797 ezer forintra nőtt. Az egy főre jutó adatok alapján a régiók közötti különbségek tovább nőttek, miközben a rangsor az előző évekhez képest nem változott. A továbbra is első helyen álló Közép-Magyarország és az utolsó helyen lévő Észak-Magyarország közti különbség 2,66-szoros. Közép-Magyarországot figyelmen kívül hagyva a legmagasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező Nyugat- Dunántúl és a legfejletlenebb régió között ennél lényegesen kisebb, 1,69-szeres volt a különbség; ugyanez 2009-ben 1,52-szeres, 2010-ben pedig 1,64-szeres volt.

Az egy főre jutó GDP alapján a megyék fejlettségi sorrendjében 2011-ben csak kis változás volt. A listán tíz megye megőrizte helyét, hét megye egy, 1-1 megye három, illetve két helyet javított, illetve rontott pozícióján. A rangsorban a legtöbbet, három helyett javító Jász-Nagykun-Szolnok - a megyék átlagához viszonyított - 5,2 százalékpontos előrelépése az ipar teljesítményének, azon belül a számítógép, elektronikai, optikai termékek gyártásának köszönhető.

Baranya megye viszont két hellyel hátrább került a hozzá közel álló fejlettségű Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok mögé. Országos átlag feletti fejlettsége továbbra is Győr-Moson-Sopronnak és Komárom-Esztergomnak van. Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nógrád megye pozíciója 2011-ben sem változott, 2000 óta a rangsor utolsó két helyén állnak. A főváros és Nógrád megye közötti különbség továbbra is jelentős, 4,8-szeres volt, 0,1 százalékponttal csökkent 2009-2010-hez képest.

Az egy főre jutó magyar GDP 2011-ben vásárlóerő-paritáson 16 484 euró volt, 3,8 százalékkal több a 2010-esnél, ez 65,7 százaléka volt az uniós átlagnak. Az elmúlt években lelassult a magyar gazdaság felzárkózása: bár az EU-átlagához mért GDP 2011-ben 11 százalékponttal haladta meg a 2000-est, csupán 3, illetve 1 százalékponttal volt több, mint a 2003-as, illetve 2009-2010 évek átlaga. A központi régió fejlettségi szintje - Budapest kiemelkedő, 141,8 százalékos mutatója miatt - az uniós átlag 105,9 százalékát érte el 2011-ben. A többi hat régió közül a két legfejlettebb dunántúli régió egy főre jutó GDP-je az EU-27-ek átlagának 59-67 százalékát tette ki, a többi régióé a 40–44 százalékát.

Megyék és régiók fejlettsége (egy főre jutó GDP ezer forintban és fejlettségi sorrend)

 Megye/régió  2009  2010  2011  2009  2010  2011
Budapest 5770 5838 6037 1. 1. 1.
Pest 2174 2324 2371 4. 5. 6.
 Közép-Magyarország  4275  4374  4509  I.  I.  I.
Fejér 2160 2341 2646 5. 4. 4.
Komárom-Esztergom 2512 2723 2879 3. 3. 3.
Veszprém 1770 1951 1986 13. 10. 11.
 Közép-Dunántúl  2133  2322  2498  III.  III.  III.
Győr-Moson-Sopron 2741 3171 3476 2. 2. 2.
Vas 2102 2281 2495 7. 6. 5.
Zala 2107 2207 2254 6. 7. 7.
 Nyugat-Dunántúl  2390  2661  2871  II.  II.  II.
Baranya 1779 1797 1815 12. 13. 15.
Somogy 1631 1715 1787 16. 15. 16.
Tolna 1957 1983 2115 8. 8. 8.
 Dél-Dunántúl  1773  1815  1879  IV.  IV.  IV.
Borsod-Abaúj-Zemplén 1583 1651 1725 17. 16. 17.
Heves 1796 1844 1921 11. 12. 12.
Nógrád 1182 1199 1250 20. 20. 20.
 Észak-Magyarország  1570  1624  1696  VII.  VII.  VII.
Hajdú-Bihar 1887 1970 2080 10. 9. 9.
Jász-Nagykun-Szolnok 1742 1642 1848 14. 17. 14.
Szabolcs-Szatmár-Bereg 1396 1453 1521 19. 19. 19.
 Észak-Alföld  1664  1690  1810  VI.  VI.  VI.
Bács-Kiskun 1703 1731 1895 15. 14. 13.
Békés 1442 1490 1612 18. 18. 18.
Csongrád 1917 1950 2030 9. 11. 10.
 Dél-Alföld  1699  1734  1860  V.  V.  V.
 Összesen  2557  2661  2797  -  -  -