A mi pénzünkből kompenzálják a Postát

Eredetileg a postai liberalizáció miatt a piacra belépő cégek hozzájárulásaiból kompenzálták volna a Magyar Postát. A kötelező feladatokból fakadó veszteséget rivális hiánya miatt az államnak kell kiegyenlítenie, írta a Világgazdaság.

Az állami vállalatnak ugyanis ott is kötelező például postahivatalt vagy mozgópostát fenntartania, ahol az piaci körülmények között veszteséges lenne, a tavaly ősszel elfogadott új postatörvény szerint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság feladata gondoskodni a többletteher megtérítéséről.

Az NMHH a könnyű levelek piacára belépő új szolgáltatók által befizetett hozzájárulásokból fizetett volna a Magyar Postának, egyelőre azonban nincs új piaci szereplő. A hatóság ugyanis nem adta meg az engedélyt az osztrák állami hátterű Feibra Kft-nek.

„Amennyiben a hatóság által kezelt számlára befizetett hozzájárulások összege alacsonyabb a tárgyévi méltánytalan többletteher összegénél, a különbözetet a költségvetési előirányzaton rendelkezésre álló forrás mértékéig a szolgáltató részére megtéríti” – áll az állam és a Magyar Posta Zrt. által szerdán megkötött Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződésben.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Tech-Tudomány
A tanévkezdés és az influenzaszezon miatt a fiatalok könnyebben megfertőződhetnek majd

A WHO félti a fiatalokat, de a szakemberek jobban fel lesznek készülve, mint tavasszal voltak.

augusztus 27., 19:57