Egy kávéskanálnyi földet se, senkinek!

2013.05.24. 21:11

A 2010-ben megalakult magyar kormány egyik legfontosabb feladata volt, hogy talpra állítsa a magyar mezőgazdaságot – mondta Fazekas Sándor agrárminiszter egy pénteki gazdafórumon. Szerinte ez sikerült is, és felsorolta, mi mindent tettek ezért: megalkották a kamarai törvényt, megszervezték a termelőket, a feldolgozókat és a kereskedők jelentős részét magába foglaló agrárkamarát, megteremtették a helyi értékesítés, feldolgozás lehetőségét, reklámkampányt indítottak a hazai termékek tudatos vásárlására, valamint engedélyezték az otthoni pálinkafőzést.

A miniszter szerint ma a magyar vásárlók fele úgy vásárol, hogy keresi a magyar terméket, ennek is köszönhető, hogy egy év alatt 30-ról 35 százalékra nőtt a forgalmazott hazai élelmiszerek aránya.

A sikerek útján azonban nem szabad megállni, derül ki az MTI tudósításából. A miniszter szerint „a következő lépés egy nagy magyar kereskedőlánc »felizmosítása«, feltőkésítése” lenne. Elismerte, hogy „ehhez még nem vagyunk elég erősek, azonban néhány éven belül el kell érni, hogy akár a CBA vagy a COOP, vagy a kettő együtt (...), de legyen a Tescóhoz vagy a Metróhoz hasonló magyar multi, amelyik a gazdák által megtermelt javakat terítené a környező országokban”.

A parlament előtt lévő földtörvényről azt mondta: miután Magyarország az Európai Unió (EU) tagja, a törvény leírja, hogy a hazákban az EU minden polgára tud földet venni. „Ez az eleje a törvénynek, utána pedig van ötven oldal, ami arról szól, miképpen lehet azt elérni, hogy még se tudjon venni egy kávéskanálnyit se”. A jövőben ugyanis ténylegesen csak az tud földet venni, aki földműves, helyben él, a gazdákból alakult bizottság jóváhagyja a vásárlást, és mindezt egy állami hivatal is engedélyezi.

A földtörvényt ugyanakkor nemcsak az ellenzék, mezőgazdasági vállalkozások és civil szervezetek kritizálják, hanem fideszes képviselők is. Ángyán József korábbi agrárállamtitkár és a korábban szintén államtitkár Bencsik János módosítókat is benyújtottak a javaslathoz, kezdeményezésüket azonban már a parlamenti bizottságban elkaszálták frakciótársaik.