Kicsit tanú, kicsit gyanúsított Lagarde

2013.05.24. 22:48 Módosítva: 2013.05.24. 22:48

Az egyszerű tanú és a gyanúsított közötti státusba került pénteken Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója, akinek egy nagy összegű, vitatott kártalanítási ügyben kellett megjelennie a francia bíróság előtt.

"Jogi képviselővel rendelkező tanúként" Lagarde egyelőre elkerülte, hogy szabályos vádat emeljenek ellene Bernard Tapie üzletember ügyében. Tapie 2008-ban 285 millió euró kártérítést és mintegy 100 millió euró kamatot kapott az államtól az akkor pénzügyminiszteri tárcát vivő Lagarde saját hatáskörben meghozott döntése alapján.

Lagarde a döntés után úgy nyilatkozott újságíróknak, hogy nem lepődött meg, s hogy ő mindig az állam érdekében, a törvények alapján cselekedett.