Június elejétől fogadja a vendégeket Szentendre első négycsillagos szállodája. A 400 millió forintos fejlesztéssel létrehozott Bükkös Hotelt pénteken adták át.

Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az átadási ünnepségen azt mondta, a beruházás több szempontból is illeszkedik a kormány elképzeléseihez.
A turizmus idei első negyedéves számai növekedést jeleznek: nőtt a szálláshelyek foglaltsága, valamint a beutazók száma. A turizmust nemcsak stratégiai ágazatként lehet kezelni, hanem jelentős szerepe van az országkép alakításában is. A minőségi szolgáltatás és a színvonalas vendéglátás a legjobb marketing, vélte Szatmáry Kristóf.
Dietz Ferenc polgármester köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a város szempontjából jelentős előrelépés a négycsillagos hotel megjelenése, mert Szentendrét ma még az átutazó turizmus jellemzi, csupán néhány órát töltenek itt a turisták. Hadnagy Attila tulajdonos elmondta: az összesen 400 millió forintos bővítés során 200 milliót fordítottak szálloda- és 200 millió forintot szolgáltatásfejlesztésre, amelyhez 100 millió forintos támogatást nyertek el az Új Széchenyi Tervből. A korábbi 16 szobás másodosztályú panziót 22 szobás akadálymentesített, négycsillagos szállodává fejlesztették, évente 2700 vendégéjszakára számítanak, s a konferenciaszolgáltatásokat évi 40 alkalommal átlag 30 fős csoportoknak kínálják.
- Budapest, VIII. kerület Bíró Lajos utca 64.
- Alapterület 61 m2 Szobák 1+2 db Vételár 48,8 M Ft
- Budapest, eladó egyéb
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon