80 éve nem épült ennyire kevés lakás

Összeomlás közelében van a magyar ingatlanpiac, idén évtizedes mértékű alsó rekordba futhatunk bele, miközben a lakások egyre nagyobb része felújításra,vagy újjáépítésre szorul. Az iparági szereplők szerint korrekt szabályozásra, érdekképviseletre és állami fejlesztési programokra lenne szükség, tippjeik is vannak a megvalósításra.

A hazai lakásépítési piac már több éve válságos helyzetben van, 2013-ra pedig összeomlás-közeli állapotba került. Míg az épített lakások száma 2008-ban 36075, 2012-ben már csak 10560 volt. A KSH adatai szerint 2013. első negyedévében 1123 lakás épült és ha ez a trend folytatódik, akkor idén 6826 lakás fog épülni.

A Társaság a Lakásépítésért Egyesület (TLE) közleménye szerint ha ilyen tempóban épülnek új lakások, akkor azzal kell számolni, hogy a 2012-es lakásszámmal számolva 400 év lesz a hazai lakásállomány megújulási ciklusa.

Összehasonlításképpen, az 1933-as világválság idején is több lakás épült Magyarországon, mint 2012-ben. 15 ezres szint alatti lakásépítésre 1933-ban és 1925-ben volt példa. A világháború alatt, 1943-ban pedig például majdnem 27 ezer lakás épült.

A negyedéves adatra számos érintett szervezet is reagált. A Mozgalom a Magyar Vállalkozásokért azt hangsúlyozta, hogy az iparág szereplői a tisztességtelen vállalkozási körülmények miatt hosszú ideje a normális gazdasági tevékenységhez nem illeszkedő, az állam rossz működéséből adódó kockázatokat viselnek. Az MMV szerint a vállalkozók most önhibájukon kívül mennek tönkre és nem kapnak segítséget a vállalkozásaik újraépítésére, így pedig fontos humánerőforrásokat veszít el az ország.

Az MMV támogatná az állam által szervezett bérlakás-építési, energetikai felújítási programok elindítását, illetve tisztességes vállakozói környezet kialakítását követeli. A vállalkozók szerint az is segítene az iparág problémáinak megoldásában, ha az építőipar nemzetgazdasági súlyának megfelelő szakági képviselettel rendelkezne a kormányban, mivel a magyar építőipar a rendszerváltás óta gazdátlan, a különböző állami szervek szabályozási hatóságai között kallódik.

A Magyar Téglás Szövetség szerint is erőteljesebb állami szerepvállalásra lenne szükség: nagyon fontos lenne a tervezhetőség, előreláthatóság a piaci folyamatokat illetően, ezért a Szövetség szerint szükség lenne kormányzati stratégiára, konkrét koncepcióra, a kormányzat által kitűzött lakásépítési célszámokra. Az MTSZ szerint lakásépítési támogatások, ösztönzők kellenének, illetve ők is hangsúlyozták az iparág gazdátlanságának problémáját.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59