70 százalékkal zuhant a Raiffeisen nyeresége

A Raiffeisen Bank International 157 millió euró adózás utáni, első negyedévi nyereséget jelentett kedden, 71 százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi kiugróan magas első negyedéves eredmény volt. 2012. első negyedévében egy egyszeri hatás miatt 541 millió eurót tett ki az RBI konszernszintű nettó eredménye. A kedden közölt eredmény valamivel magasabb a hírügynökségek által megkérdezett elemzők várakozásainál. Az adózás előtti eredmény idén 251 millió euró volt az első három hónap után.

A kamatbevétel 865 millió eurót tett ki, egy százalékkal kevesebbet, mint a tavalyi év azonos időszakában. A céltartalékképzést 220 millió euróval, 44 százalékkal emelték. A bank közlése szerint ez a várakozásoknak megfelelő növekedés. Az összes bevétel - az első negyedévben végrehajtott, 3 millió euró összegű értékleírásokat is számításba véve - egy százalékkal, vagyis hatmillió euróval 1,3 milliárd euróra emelkedett. A működési költségek egy költségcsökkentő program pozitív hatásai ellenére is növekedtek az első negyedévben, a Polbank integrációjára visszavezethetően. 788 millió eurót tettek ki a konszernszintű költségek, öt százalékkal többet, mint a tavalyi első negyedévben.

A banknál elhelyezett ügyfélforrások 66,9 milliárd eurót tettek ki, az év vége óta 0,6 milliárd euróval emelkedtek. A lakossági betétek összege csökkent, a legnagyobb mértékben Csehországban (400 millió euróval) és Magyarországon (200 millió euróval). Az ügyfelekkel szembeni követelések 500 millió euróval, 77,3 milliárd euróra csökkentek. A nem fizető hitelek aránya 9,8 százalékról 9,9 százalékra emelkedett 2012. év vége óta. A hitel-betét mutató mérsékelten csökkent, 121 százalékra. Az RBI mérlegfőösszege 131,9 milliárd eurót tett ki, három százalékkal kevesebbet a 2012 év véginél. A bankcsoport közlése szerint - a piaci körülmények függvényében - továbbra is fennáll a tőkeemelés lehetősége.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40