Cigaretta nélkül maradhatunk júliustól

Kétségesnek tűnik, hogy az állami dohánykoncessziós társaság pályázatán nyertes összes trafik el tudja kezdeni a működését. A Világgazdaság cikke szerint ugyanis a trafikpályázat 5414 győzteséből – akik közül csak néhányan nem írták alá a szerződést – eddig mindössze 671-en fordultak a Nemzeti Adó- és Vámhatósághoz. Ez „a várható kérelmek számára tekintettel alacsonynak mondható” – közölte a lappal a hatóság.

A NAV már korábban felhívta a figyelmet arra: július 1-jétől a trafikkoncesszión nyertes vállalkozásoknak csak a tőlük kapott vámhatósági engedéllyel lehet dohánytermék-kiskereskedelmi tevékenységet folytatni, vagyis a koncessziós szerződés megkötése önmagában nem elegendő a dohánybolt nyitásához.

A növekedés ráadásul nem is túl dinamikus: egy héttel ezelőtt 181 beadott kérelmet tartott nyilván, derül ki a VG cikkéből. Ha valaki május 31-ig, vagyis most péntekig nem kéri meg a vámhatósági engedélyt, akkor korántsem biztos, hogy az kinyithat július elsején.

A lapnak azt még nem erősítették meg, hogy az első engedélyeket már kiadták volna.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40