Csúnya dolog történt a magyar autókkal

2013.05.29. 06:54

Az elmúlt évben jelentősen csökkent a Magyar Suzuki Zrt. bevétele. A  2011-es 1,581 milliárd euró után tavaly 1,404 milliárd euró bevétele volt a Magyar Suzuki Zrt.-nek − írja a Napi Gazdaság cégbírósági adatok nyomán. A bevétel összetételének aránya nem változott a két év viszonylatában, vagyis a meghatározó rész (1,28 milliárd euró) továbbra is az exportból származott, a magyarországi értékesítésből származó bevétel pedig 118,7 millió euró volt 2012-ben, míg egy évvel korábban 164,7 millió euró.

Mérséklődött az eladás is. Míg 2011-ben 171 700 gépjárművet gyártott (1 százalékkal többet a korábbi évhez képest), addig 2012-ben 155 ezer autó gördült le a futószalagról Esztergomban.

Idén már növekedhet a vállalat bevétele, a társaság az év második felében egy új, középkategóriás modell bevezetését tervezi, aminek köszönhetően 2013-ban összesen 180 ezer autó gyártását prognosztizálja. Az idei első hónapok adatai biztatóak, így megalapozott lehet a cég idei értékesítési várakozása.

A bevétel mellett − feltehetően a 200 millió euró értékű beruházás miatt − a Suzuki profitja is jelentősen megcsappant, míg 2011-ben több mint 31 millió euró adózás előtti és mérleg szerinti eredménye volt a társaságnak, addig 2012-ben ez nem érte el a kétmilliót. (Kedden további beruházások lehetőségéről egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tosihiro Suzuki, a cég alelnöke.)

A prémium autók gyártásában utazó és motorokat gyártó Audi Hungaria Motor Kft. kedvezőbben zárta az évet, bevétele alig mérséklődött: a 2011-es 5,58 milliárd euró után tavaly 5,5 milliárd euró bevételre tett szert. Ennek legnagyobb része exportból származott (3,9 milliárd euró), a kivitel zöme Németországba került.

Az adózás előtti eredmény az előző évi 759,2 millió euró után 2012-ben 338,6 millió euró volt, és miután 2011-ben járt le a cég társaságiadó-mentessége, ezért a 2012-es eredmény után már fizetnie kellett az államkasszába ezen a címen is − 4,3 millió eurót. A Suzukival szemben − amely nem fizetett osztalékot − az Audi több mint 3 milliárd eurót vitt haza.

A motorgyártás 2012-ben 1,7 százalékkal nőtt a győri üzemben, így összesen 1,9 millió erőforrás hagyta el a gyártósort, a kész járművek gyártása azonban 15,1 százalékkal, 33 553-ra csökkent, a cég szerint ennek oka a gyártott autók életciklusa. (A kecskeméti Mercedes még nem közölte tavalyi eredményeit).

A két autógyár összesített bevétele összesen 258 millió euróval maradt el az egy évvel korábbitól, ez 290-es árfolyamon átváltva 74,8 milliárd forintos visszaesést jelent. Az adózás előtti eredmények összesen mintegy 450 millió euróval, vagyis nagyjából 130 milliárd forinttal romlottak egy év alatt.