OECD: Nagyobb lesz a magyar növekedés

Javította Magyarország idei és jövő évi gazdasági teljesítményére vonatkozó előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán.

Gazdasági kitekintésében a szervezet az idén 0,5 százalékos növekedésre számít az eddig várt 0,1 százalékos zsugorodás helyett, míg a jövő évre vonatkozó gazdaságnövekedési becslését 1,2 százalékról 1,3 százalékra növelte Magyarország esetében. Az OECD arra figyelmeztetett, hogy további jegybanki kamatcsökkentés a forint árfolyamgyengülésének a kockázatával járhat. Ugyanígy veszélyként értékelte a szervezet a jegybanki hitelprogramot, amelynek keretében az MNB nulla százalékos kamattal folyósít pénzforrást a pénzintézeteknek, hogy élénkítse a kis- és közepes vállalkozásoknak nyújtott hitelezést.

Az OECD az eddigieknél nagyobb idei gazdasági zsugorodást vár az euróövezetben. Előrejelzését 0,6 százalékos gazdasági visszaesésre változtatta a hat hónappal korábban várt 0,1 százalék csökkenésről. A szervezet az euróövezet jövő évi gazdasági teljesítményére vonatkozó becslését 1,3 százalék növekedésről 1,1 százalékra rontotta.

Az OECD Németország esetében az idén 0,4 százalékos gazdaságnövekedéssel számolt a hat hónappal korábban várt 0,6 százalék helyett, jövőre pedig 1,9 százalékkal nőhet a GDP, ami megegyezik a novemberi becsléssel. Az OECD várakozása szerint az amerikai gazdaság jobban teljesít az idén is az euróövezetnél. Az amerikai hazai össztermék (GDP) bővülését 1,9 százalékra várja idén az eddig becsül 2 százalék helyett, a jövő évi becslésen nem változtatott, 2,8 százalék maradt. Az OECD idei globális gazdaságnövekedési előrejelzését 3,4 százalékról 3,1 százalékra rontotta, a jövő évit 4,2 százalékról 4 százalékra fogta vissza.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59