Jönnek a nemzeti italboltok?

A Magyar Narancs legfrissebb számában a szeszkereskedelem nemzeti hálózatba terelését célzó szakértői feljegyzést ismertet, amely a gazdasági tárca számára készült.

A hazai szeszkereskedelem és -gyártás lehet a gazdaságpolitika következő kitüntetett célterülete –derül ki a Magyar Narancs május 30-i lapszámából. A lap birtokába került, a gazdasági tárca számára készült szakértői feljegyzés szerint "a kiskereskedelem és a vendéglátás (kitüntetetten az italmérések) számára az állam által engedélyezett csatornákon keresztül juthatnának el a termékek".

A lap szerint a kormányzat most azt fontolgatja, hogy hogyan lehetne állami keretek közé terelni az alkolholkereskedelmet úgy, hogy a fogyasztás visszaesése ne okozzon jelentősebb jövedék adó- és áfabevétel kiesést. A tanulmány szintén felveti, hogy egy nagyon szigorú - skandináv vagy ausztrál - típusú, erősen monopolizált szabályozás azért sem lenne jó, mert sok kisbolt bezárásához és tömeges elbocsátásokhoz vezetne.

A Narancs a hazai szesziparról a NAV adataira hivatkozva azt írja: az áru terítését 40-50 nagykereskedő, illetve a gyártók végzik, tőlük vásárol a mintegy harmincezer kiskereskedő és 75-80 ezer vendéglátóhely, köztük főként kocsmák.

A nemzeti italbolt-koncepció a trafikkoncessziós-pályázathoz hasonlóan az italkereskedelmet venné célba, az adóhatóság adatai alapján meg lehetne állapítani egy nemzeti alkoholkvótát, amire a piaci szereplőknek pályázniuk kellene - írja a lap.

A szakértői feljegyzés illetve a kormányzati tervek kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztériumnál érdeklődtünk, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk válszt. Amint ez megjön, bővítjük a cikket.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40