Már Ukrajna is versenyképesebb nálunk

Visszaszerezte az első helyet a versenyképességi rangsorban az Egyesült Államok, a tavalyi első Hong Kong pedig a harmadik helyre került, a második pedig Svájc. A húsz legversenyképesebb ország közé nem került be új ország, az Arab Emirátusok viszont nagyot dobbantott. Magyarország számára szomorú hír, hogy öt helyet csúszott vissza, még Ukrajna is elénk került.

Magyarország az 50. legversenyképesebb ország a hatvan közül 2013-ban, öt helyet estünk vissza 2012-höz képest az IMD versenyképességi rangsora szerint. Hasonló visszaesés következett be 2011-ben, de 2012-ben kicsit tudtunk javítani. 2010-hez képest 8 hellyel vagyunk lejjebb, írja a portfolio.hu.

Az első helyeken volt némi átrendeződés. Az USA visszaszerezte első helyét, második Svájc, harmadik Hong Kong, negyedik pedig újból Svédország. Szingapúr fokozatosan lefelé csúszik a dobogós helyekről. Hatalmasat ugrott viszont az Egyesült Arab Emirátusok, a 16. helyről a 8. helyre. Németország megőrizte 9. helyét.

A táblázatban nem soroltuk fel az összes országot, kimaradt például Kína, amely a 21. illetve Oroszország, amely a 42. legversenyképesebb. India a 40., Brazília az 51., Dél-Afrika az 53., így teljes a BRICS országok sora.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Gazdaság
Ismét devizakötvényt bocsát ki a magyar állam

Megkezdődött egy japán jenben jegyzett államkötvény-értékesítés előkészítése.

augusztus 28., 11:08

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40