Nem lehetne trükközni a reklámadóval

2013.06.11. 07:41
A reklámadó átirata szerint nemigen lehetne kikerülni a közterhet. Egymilliárd forint felett mindenki fizet, akiknek van reklámbevétele.

A kormányzat minden kiskaput igyekszik bezárni a médiavállalkozások előtt, hogy azok ne bújhassanak ki a majdani reklámadó megfizetése alól. A legújabb elképzelés szerint ugyanis a kormányzat a kapcsolt médiavállalkozásokra is kiterjesztené a reklámadó-fizetési kötelezettséget − legalábbis ez derül ki a Napi Gazdaság birtokába jutott, de meg nem erősített tervezetből.

Az indoklás szerint mindezt annak érdekében tenné meg a kormányzat, hogy a fizetendő adót az adóalanyok szétdarabolásával ne lehessen csökkenteni (részben vagy egészében megkerülni). A javaslat a társasági adóról és az osztalékadóról szóló törvényt „hívja segítségül”. Ezek alapján állapítanák meg az ilyen vállalkozások adófizetését, és eszerint az összeszámított adóalap után kellene az adót kalkulálni.

Az adó mértéke a korábbi tervezethez képest nem változna, vagyis egymilliárd forintig nem kellene adót fizetni, egy- és ötmilliárd forint között a reklámbevétel egy százaléka lenne az adó, öt- és tízmilliárd forint között tíz, ezen felüli reklámbevétel után pedig húsz százalékot kellene fizetni. A kapcsolt vállalkozási adónál az egyes adóalanyok a kiszámított adót olyan arányban viselik, „amilyen arányt a saját adóköteles nettó árbevételük az összes nettó árbevételen belül képvisel”. A korábbi változat szerint a cégek megtehették volna, hogy társaságukat számos kis cégre darabolják.

Újdonság továbbá, hogy részletesen nevesítik az adó alanyát, így például a médiatörvény szerint Magyarországon letelepedettnek minősülő médiatartalom-szolgáltatóra vonatkozik a jogszabálytervezet. Fizetniük kéne azoknak is, akik nem tartoznak az előbbi körbe, de napi műsoridejüknek legalább felében magyar nyelvű médiatartalmat adnak, s az legalább az ország felében elérhető.

Az adó alanya továbbá a sajtótermékek kiadója, illetve a szabadtéri reklámhordozó (óriásplakát), sőt azokra a lakóközösségekre is „gondolt” a jogszabály, amelyek az ingatlanjaikon reklámokat helyeznek el, az ebből származó bevétel után is adózni kellene. Információink szerint az egyeztetések még nem fejeződtek be az érintettek között a tervezetről.