A fagyos tavaszi időjárás és a gazdasági recesszió miatt továbbra is gyenge európai kereslet alaposan rányomta a bélyegét a világ két legnagyobb ruhakereskedője, a spanyol Inditex és a svéd Hennes & Mauritz (H&M) forgalmára és profitjára. Tavaszi kollekcióik a boltjaik polcain és a raktárakban maradtak, míg egyik kis riválisuk, a brit ASOS olcsó internetes kínálatával elnyerte a vevők tetszését − idézi a Reuters-t a Napi Gazdaság. A Zara áruházláncról is ismert Inditex az elmúlt négy év leggyengébb negyedéves növekedéséről és nyereségéről számolt be.
A cégcsoport üzleti évének áprilisban végződött első negyedében 5,2 százalékkal bővítette árbevételét és mindössze két százalékkal nettó nyereségét az egy évvel korábbihoz képest. Ha csak a legalább egy éve nyitva tartó áruházak teljesítményét vesszük figyelembe, akkor azt láthatjuk, hogy a cég forgalma stagnált − állítja Anne Critchlow, a Société Générale elemzője. Az Inditex az elmúlt években agresszív oroszországi és kínai előretörésének köszönhetően maga mögé utasította versenytársait, ám a szakértők nem biztosak benne, hogy ezt a jövőben is képes lesz folytatni.
A H&M, amely értékesítésének négyötödét Európában éri el, legalább egy éve nyitva tartó üzleteiben ugyanakkora bevételt ért el idén májusban, illetve március és május között (második üzleti negyedévében), mint egy évvel korábban − derült ki a cég előrejelzéséből. Az európai piac vergődése jobban sújtja ezt a vállalatot, mint az Inditexet. Az ASOS ezzel szemben 45 százalékkal növelte árbevételét üzleti évének május 31-én végződött harmadik negyedében, mivel fel tudta kelteni a húszas éveikben járó, elérhető árú ruhákat kereső nők érdeklődését.