Négy hónap egyetlen üzletkötés nélkül

2013.06.14. 07:42 Módosítva: 2013.06.14. 07:44
Négy hónap alatt közel 100 kisvállalat és 10 multinacionális cég regisztrált a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) beszállítói adatbázisában, sikeres üzlet azonban még nem köttetett – tudta meg a szervezettől a Napi Gazdaság.

A HITA február végén indította el a lehetőséget, melynek fő feladata az lenne, hogy összehozza a hazánkban működő multinacionális cégeket a lehetséges magyar beszállítókkal. Az adatbázissal a kapcsolatfejlesztést kívánják erősíteni, azáltal, hogy minél pontosabb információkat adnak mind a beszállítókról, mind a nagyvállalkozásokról - mondta az induláskor Kokas Tamás, a beszállítói osztály vezetője.

A rendszernek az is a feladata lenne, hogy összehozza azokat a magyar cégeket, amelyeknek külön nem, együtt viszont lenne esélyük beszállítóvá válni. Erre azért is szükség van a szakember szerint, mert jelenleg nem jellemző az együttműködés, inkább csak a vetélytársat látják a szektorbeli társaikban a hazai kkv-k, írja a Napi Gazdaság.

A beszállítói adatbázis indulása utáni első hónapban közel 80 magyar kkv regisztrált, ez nőtt az utóbbi három hónapban majdnem 100 cégre. A bővülési ütemmel elégedettek a HITA-nál, mint mondták nem mennyiségi, hanem minőségi adatbázis létrehozása a cél. Eddig a jelentkezők mintegy 15 százalékát utasították el, a leggyakoribb kizáró okok között találhatjuk, hogy külföldi cég jelentkezett az adatbázisba, hogy nem termelő vállalatról volt szó, hanem kereskedelmi egységről, a fő profilt nem a járműipari, vagy elektronikai terület tette ki, illetve, hogy a vállalatnak nem volt minőségbiztosítási rendszere. A hivatalnál ugyanakkor hangsúlyozták, hogy az így elbukott vállalkozásoknak sem kell elkeseredniük, mert az adataikat lementik a belső adatbázisukba, illetve továbbítják azokat az Üzletfejlesztési Főosztály kompetens ágazati munkatársa részére.

Sikeres üzletet az adatbázisnak köszönhetően azonban még nem kötöttek, mint azt a HITA-nál mondták, egyelőre a bizalomépítés zajlik - ez a folyamat pedig nem rövid, így elképzelhető, hogy csak hónapok múlva jöhet az első sikeres megállapodás. A külgazdasági hivatal ugyanakkor elégedett, hiszen mint mondták a vállalkozások a rendszernek is köszönhetően egyre inkább kezdenek hozzászokni az internet nyújtotta lehetőségekhez, ami azért fontos, mert a multik nagy része már az online felületen teszi közzé a kisvállalatok számára elérhető lehetőségeket, illetve ott kéri az ajánlatokat is. Mindennek megfelelően komoly, strukturális változást nem is tervez a HITA a rendszerben, viszont az eddigi visszajelzések fényében várhatóan lesznek apróbb technikai finomítások, hogy az eddiginél felhasználó-barátabb lehessen a rendszer.

A rendszer működéséhez szükség van a másik oldal megjelenésére is, azaz, hogy a multinacionális vállalatok valóban válogassanak a magyar kkv-k nyújtotta lehetőségek közül. Egy hónapot követően még csak 2 nagyvállalat csatlakozott a rendszerhez, ám ekkor még a hivatalos felkéréseket még nem küldték ki, mert nagyobb számú regisztrált adatbázis felhasználónál akarta ezt megtenni a HITA. Az azóta eltelt három hónapban további 8 multi jelent meg a rendszerben, így összesen már 10 nagyvállalati regisztráció van, regisztrációnként több beszerzői felhasználóval.