Megint csökkent az alapkamat

2013.06.25. 14:05 Módosítva: 2013.06.25. 14:20

Mai kamatdöntő ülésén ismét 0,25 százalékkal, 4,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát a monetáris tanács. Ezzel sorban a tizenegyedik 0,25 százalékos kamatvágásról határozott a monetáris tanács. A kamatvágási ciklust tavaly augusztusban, 7 százalékos kamatszint mellett kezdték. A forint a döntésre nem reagált, egy euró változatlanul 297 forintba kerül.

    15 perccel késleltetett adatok. Forrás: portfoliofinancial.hu

    Az előző döntésnél még egyértelmű volt, hogy a kamatcsökkentések sora folytatódni fog. Elemzők akkor azt mondták, hogy még akár hónapokon keresztül is tarthat a vágási ciklus. A lazuló monetáris politikát a jó erőben lévő forint, a támogató globális befektetői hangulat, az alacsony hozamok és a történelmi mélyponton lévő inflációs szint (májusban 1,8 százalék) is támogatta.

    Az utóbbi hetekben azonban a fenti folyamatok közül az inflációs kilátásokat kivéve minden negatív irányú volt a változás. A forint múlt héten nagyot gyengült az euróval szemben, a hétfői 290 forintos ár péntekre 300-ig gyengült.

    A hanyatlás hátterében elsősorban a nemzetközi pénzpiaci hangulat romlása állt, ugyanis egyre több befektető számít arra, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed lassan kihátrál kötvényvásárlási programjából (bár valószínű, hogy a program teljes kivezetése 2014-nél előbb nem fog megtörténni).

    A folyamat úgy hat ránk, hogy a nemzetközi piacokon felhalmozódó pénzmennyiség, aminek egy része a még mindig csábító hozamokat fizető magyar állampapírokba áramlott, megtorpan, majd megindul kifelé. A jegybanki pénzbőség-teremtés visszavételére ugyanis a kockázatosabb eszközök eladásával reagálnak a befektetők, a magyar eszközök pedig a nemzetközi besorolásokban a kockázatos kategóriába tartoznak. Az emlegetett eladások hozamemelkedést és forintgyengülést jelentenek.

     

    Piaci kommentárok

    A döntéshozók feltehetően inkább a hazai fejleményekre fókuszáltak, és az itthoni fundamentumokat tekintve nem sok változás történt az elmúlt hónaphoz képest - kommentálta a kamatvágást Bebesy Dániel a Budapest Alapkezelő portfoliómenedzsere.

    Az infláció májusban bőven a jegybanki cél alatt maradt, a reálgazdaság teljesítményét tükröző havi adatokban ugyan kisebb javulás látszik, azonban a gazdasági növekedés így is rendkívül nyomott marad.

    Jelentős változás zajlik ugyanakkor május közepe óta a nemzetközi piacokon, ami mindenképp óvatosságra kell, hogy intse a jegybankot. Az amerikai jegybank kommunikációjának változása komoly fejlett piaci hozamemelkedést eredményezett. Az elmúlt éveket jellemző támogató, laza monetáris politikának a piaci várakozásoknál korábbi esetleges kivezetése rendkívül negatívan érintette az összes olyan eszközt, amelyek az elmúlt évek során a likviditásbőségből profitáltak. A feltörekvő piaci kötvények és devizák különösen nagy nyomás alá kerültek, amit csak fokoztak a Kínából érkező negatív hírek.

    A magyar eszközök az elmúlt hetekben ugyan kisebb veszteségeket szenvedtek el más  feltörekvő piaci országhoz képest, azonban az állampapírpiacon így is jelentős a hangulatváltozás. A hozamok 200 bázisponttal emelkedtek, a piac nagyjából kiárazta  a további kamatcsökkentés lehetőségét. Ilyen környezetben veszélyes lehet a kamatcsökkentés további erőltetése, érdemes lehet kivárni, amíg tisztul a kép.

    Közel a tűréshatár

    Az Erste elemzői, Nyeste Orsolya és Árokszállási Zoltán szerint kamatbejelentés után továbbra is nagy kérdés, hol lesz a kamatvágások alja. A megváltozott piaci környezetben a szokásosnál is nagyobb érdeklődés fogja övezni a 3 órakor megjelenő jegybanki közleményt: tesznek-e benne a tanácstagok bármilyen célzást a monetáris enyhítések végére vonatkozóan.

    A teljes egészében csütörtökön esedékes jegybanki Inflációs Riport legfontosabb, a növekedésre és az inflációra vonatkozó előrejelzései már ma meg fognak jelenni, s az új számok vélhetően fontos fundamentális támaszát fogják adni a mostaninál is lazább monetáris kondíciók mellett szóló érveknek.

    Azonban az elmúlt napokban bőven 4 százalék fölé emelkedett az a szint, ahová a piac a tavaly augusztusban elkezdődött kamatcsökkentési ciklus alját árazza, azaz a piaci árazások alapján több kamatvágást nem is érdemes már várnunk.

    "A mostani piaci árazásokat azonban mi már kissé pesszimistának tartjuk, ezért továbbra is tartjuk azt az előrejelzésünket, hogy júliusban még egy kamatvágás jöhet, 4 százalékra. Ami pedig az ennél is alacsonyabb kamatszint lehetőségét illeti, továbbra is úgy gondoljuk, hogy figyelembe véve a magyar gazdaság magas külső eladósodottságát (a forint állampapíroknak több mint 40 százaléka külföldi kézben van, miközben magángazdaság devizaadóssága még mindig számottevő), kockázatos lenne 4 százalék alá vinni az alapkamatot a szemmel láthatóan kockázatkerülőbbé váló külső piaci környezetben."