Akadozva indult el az új trafikrendszer

2013.07.01. 16:30

Nem indult problémák nélkül a nemzeti trafikrendszer. Noha több mint ötezren vállalták a július elseji indulást, nem mindenkinek sikerült megnyitnia. Olvasóink több olyan boltról is beszámoltak, ahol még javában folytak a munkálatok, de akadt olyan trafikos is, aki megnyitott, pedig még fel sem töltötte a készleteit.

Budapesten a második kerületből, a hetedik kerületből, valamint a nyolcadik és kilencedik kerületből is érkezett hír meg nem nyílt dohányboltról, több helyen azt írták, hogy technikai okok miatt nem nyitnak ki, de akadt olyan üzlet is, ahol már délutánra nyitást ígértek.

A Nemzeti Dohány ugyan adatokat korábban nem volt hajlandó kiadni a dohányboltok címeiről, de elkészített egy egészen részletes térképet keresővel, itt nézheti meg. Ezek között azonban akadnak olyan boltok is, amelyek csak papíron nyitottak meg, a valóságban még nem.

A pályázatában elvileg mindenki vállalta, hogy mennyit lesz majd nyitva, ez nem rövidíthető, ugyanakkor az nem ütközik szabályba, ha tovább szeretne nyitva tartani a vállaltnál. Ha úgy dönt, akár éjjel-nappal. A minimum nyitvatartás legalább hetente öt nap, napi négy óra. Ha a trafikos mégis úgy dönt, hogy a vállaltnál hamarabb hazamegy, fizetnie kell, a hatodik naptól minden egyes nap után 10 ezer forintot. A 30. nap után pedig azonnali hatállyal felmondhatják a szerződését. Ugyanígy jár, aki egy évben egybefüggően több mint 60 napig nem nyit ki.

Voltak olyan boltosok is, akik már július előtt megnyitottak, a törvény ugyanis lehetővé tette, hogy azok, akik minden papírmunkával elkészültek, már korábban megkezdjék a munkát.