Káosz Portugáliában, újra lehet rettegni

2013.07.03. 14:28
Visszatért a pánik a piacokra Európában, miután megingott az eddig eltökéltnek tűnő portugál kormány. A lisszaboni tőzsde 7 százalékos mínuszban áll, és a kötvénypiac is elszállt. A megszorítások elérhették politikai határukat.

Lemondott Portugália külügyminisztere, és egyben a kormánykoalíció kisebbik partnerének elnöke is, kevesebb, mint huszonnégy órával azután, hogy a pénzügyminiszter menekülőre fogta a dolgot. Vitor Gaspar, akit az országot két éve a csőd széléről visszahúzó IMF-EU-EKB hitelprogram szellemi atyjának tartanak, tegnap mondott le. Paulo Portas távozása viszont már az egész kormányt fenyegeti.

Nem bírják a megszorításokat

Portas távozása azért rázta meg az országot, mert ő a kisebbik koalíciós párt vezetője, lemondásával ezért azonnal ingataggá vált a politikai helyzet. Gaspar ugyan nem kötődik politikai pártokhoz, lemondása azonban alapvetően kérdőjelezi meg az ország gazdaságpolitikájának hitelességét. A külügyminiszter és a pénzügyminiszter is a népszerűtlen megszorításokat jelölte meg távozásának indokaként.

A miniszterelnök, Pedro Passos Coelho ugyan egyelőre elszántnak mutatkozik, és jelezte, hogy nem hajlandó lemondani, a befektetők körében mégis eluralkodott a pánik. Várhatóan ugyanis több további miniszter is fel fog mondani, a koalíció felbomlása esetén pedig Coelhonak nem marad sok választása – akár az előrehozott választások is jöhetnek.

Pánik a piacokon

A piaci reakció azonnali és kíméletlen volt. A tízéves portugál kötvények másodpiaci hozama 130 bázisponttal 8,02 százalékra ugrott – azóta ugyan visszaesett valamennyire, de még mindig 7 százalék felett maradt. Ez az a határ, ami felett a legtöbb elemző szerint egy ország nem tudja finanszírozni magát.

A csődkockázati felár (cds) hasonló mértékben, több mint egy százalékkal 5,06 százalékra pattant fel. Pánik van a lisszaboni tőzsdén is, a vezető részvénykosár, a PSI-20 több, mint 7 százalékos zuhanásnál is járt szerdán. A rossz hangulat átterjedt egész Európára, a vezető tőzsdék mind 1-2 százalékos mínuszban járnak – nem csoda, hiszen az éltanuló portugál kormány összeomlása azt jelezné, hogy egyáltalán nem működik a válságkezelés jelenlegi módja.

Eltévedt az ibériai hiúz

Portugáliának egyelőre nincs szüksége arra, hogy a piacról finanszírozza magát, mivel 2011 tavaszán egy 78 milliárd eurós hitelkeretet kapott a Nemzetközi Valutaalap, Európai Központi Bank és az Európai Unió hármasától. Ezért komoly megszorításokat szabott feltételül a trojka. Tavaly ősszel ugyan részlegesen visszatértek a tőkepiacokra egy nagyobb kibocsátással, és minden úgy tűnt, hogy sínen vannak a dolgok, akár már a korábban vállalt, 2014 júniusi cél előtt is kiléphetnek a hitelprogram szorításából.

Az IMF-program megvalósítása arra ugyan jó volt, hogy megnyugtassa a külföldi befektetőket – bár sokak szerint inkább az általános európai pénzbőség miatt estek vissza a kötvényhozamok tavaly ősszel –, otthon azonban egyre kevésbé viseli a közvélemény a megszorításokat. Az év elején az alkotmánybíróság töröltette el a költségvetési konszolidációs program egyes rendelkezéseit, most pedig a kormány omlik össze a népszerűtlenség terhe alatt.

Ráadásul továbbra is megvannak az ország hosszú távú problémái: a hatalmasra duzzadt államadósságot ilyen alacsony növekedés és változatlanul versenyképtelen gazdaság mellett lehetetlen törleszteni. Annak ellenére, hogy a kormány több, mint hat százalékkal csökkentette a költségvetési deficitet, nem vált fenntarthatóvá a helyzet. Az államadósság jövőre a GDP 120-130 százalékára emelkedhet, miközben Portugália évek óta nem tud a stagnálásnál gyorsabban bővülni.